
Leeshet a hó, de a főszerep az esernyőké marad
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSzomorkás, áztató napok várnak ránk, az eső csak rövid időkre áll el az elkövetkező napokban, de helyenként már hó is hullhat.
Szombaton egész nap erősen felhős lesz az ég. A nap első felében még az Északi-középhegység térségében fordulhat elő gyenge havas eső, szitálás, esetleg hószállingózás. Délután dél, délnyugat felől eső érkezik. 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet, az északkeleti szél megélénkül - írja a Köpönyeg.

Vasárnap délelőtt az erősen felhős, vagy borult égből eleinte többfelé, majd délkeleten várható eső, a hegyekben akár havas eső. Délután északnyugat felől csökken a felhőzet, előbukkanhat a nap a Kisalföld térségében. Az északnyugati szél megerősödik. +7 fok körüli értékeket mérhetünk.
A hétfő reggel ködfoltokkal veszi kezdetét, nappal rétegfelhős időre van kilátás, azonban délután egyre gyakrabban szakadozhat a felhőzet, esőre ezen a napon kisebb az esély. Reggel 0, délután 7 fok várható.
Kedden a ködös reggel után a borult égből ismét egyre többfelé várható eső, záporeső. A déli, délkeleti szél nagy területen lesz élénk, néhol erős. 3-9 fok között alakul a maximum.
Szerdán is erősen felhős, borult lesz az ég, és főleg délelőtt valószínű többfelé csapadék, a hegyekben akár havas eső. A szél északnyugatira fordul és megerősödik. +7 fok körül alakul a csúcsérték.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre