RETRO RÁDIÓ

Megbocsáthatatlan bűn! Elkapták a férfit, aki 93 fiatalkorút erőszakolt meg





A férfi, amikor el akart menekülni a rendőrök elől, elveszítette az egyik lábát, miután lövések találták el.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.11.05.
pedofil ragadozó

Egy dél-afrikai férfi, Nkosinathi Phakathi közel 100 fiatalkorú lány ellen követett el nemi erőszakot. A pedofil bűncselekményeit 2012 és 2021 között követte el. 2021-ben, amikor a rendőrség rajtaütött a férfin, ő menekülni kezdett a hatóság emberei elől, akik rálőttek. A pisztolylövések hatására elveszítette a jobb lábát a férfi. A nemi erőszak mellett azonban még hosszabb bűnlajstrom birtokosa a férfi.

Phakathi főként 12 éves lányokat erőszakolt meg, de voltak olyan esetek is, amikor más fiatal lányokat kényszerített rá, hogy végignézzék, ahogyan kiéli beteges vágyait a gyerekeken. A 32 éves férfi az élete hátralévő éveit rács mögött fogja tölteni, sőt a lábát is elveszítette, így úgy tűnik, hogy a karma nem volt kegyes hozzá, miután egy évtizedig bántalmazott fiatalkorúakat.

Ráadásul az Ekurhulen nevű településen, ahol a férfi élt, még lopás, rablás és engedély nélküli fegyverbirtoklás miatt is elítélték, így egy szexuális ragadozó mellett még egy nagyüzemi bűnöző is börtönbe került – számolt be róla a Daily Mail.





Ezeket olvastad már?
Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás