
Ez a szent védi az európaiakat és a barlangkutatókat is: ma rá emlékezünk
61 évvel ezelőtt választották meg Európa védőszentjének.
Az előrejelzések szerint pénteken többfelé csapadékra kell számítani, mely az eső mellett a hegyekben és északkeleten már havas eső is lehet.
Kedd erősen felhős vagy borult, párás, foltokban ködös időre számíthatunk. A reggeli óráktól délnyugat felől elszórtan alakul ki eső, szitálás. A délnyugati szél megélénkülhet. 5 és 15 fok között alakul a hőmérséklet – melegebb a derűsebb Tiszántúlon lehet.
Borult, szürke idő lesz. Eleinte elszórtan lehet szitálás, ködszitálás, majd délen többfelé, máshol szórványosan várható eső. Az északkeleti szél megélénkül. 12 fok körüli értékeket mérhetünk.
Északkelet felől átmenetileg csökken a felhőzet, kisüt a nap, de a déli és a nyugati tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. Főleg a nap első felében fordul elő még kisebb eső, szitálás. 5 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet, megkezdődik a lehűlés.
Borult idő lesz többfelé csapadékkal, mely az eső mellett a hegyekben és északkeleten már havas eső is lehet. Az északkeleti szél ismét megélénkül. 3–10 fok valószínű – írják a Köpönyeg oldalán.
61 évvel ezelőtt választották meg Európa védőszentjének.
Hétvégére akár 30 fok is lehet.
Elutasítják a feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.