Milliós a tét! Ma zárul a Magyarország 365 fotópályázat
Ma lehet utoljára fotókkal pályázni, kerékpárosan fedezhetünk fel köztéri alkotásokat, meghallgathatjuk Budapest legnagyobb koncertorgonáját, miközben a lelki egészségünkkel is foglalkozunk – ez lesz ma!
Magyarország 365: Ma lehet utoljára fotókkal pályázni
Óriási az érdeklődés a Magyarország 365 fotópályázatra. Akik még neveznének, hétfő éjfélig küldhetik be fényképüket a pályázatra.
Idén is 3 kategóriában várják a képeket: természet és táj, épített és tárgyi örökség, életképek. A szakmai zsűri mindhárom kategóriában három díjat oszt ki: az 1. helyezett 1 millió, a 2. helyezett 500 ezer, a harmadik helyezett 300 ezer forintot kap. Novemberben közönségszavazás is lesz, ebben az esetben szintén 1 millió forint a díj értéke.
Pályázni a fotopalyazat.magyarorszag.hu oldalon lehet. A legjobb képeket a szokásos online bemutatón és a nyomtatott albumon kívül kiállításokon is tervezik bemutatni az ország több pontján.
Hétfő esti pályázhatunk alkotásainkkal Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Ma van a lelki egészség világnapja
A lelki egészségünk ugyanolyan fontos, mint a fizikai. Ezért lelki egészségünk fenntartásával is érdemes foglalkoznunk. A lelki egészség világnapját is azért hozták létre, hogy minél több ember értesüljön erről.
A lelki egészség világnapját először 1992-ben ünnepelték a World Federation for Mental Health globális mentális egészségügyi szervezet kezdeményezésére. A világnap átfogó célja, hogy felhívja a figyelmet a mentális-lelki egészségügyi problémákra világszerte, és hangsúlyozza a mentális egészség és az általános jóllét fontosságát, amiről sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Mi a lelki egészség?
A WHO megfogalmazása szerint a mentális egészség egy jólléti állapot, amelyben az egyén:
- a saját képességeit felismeri,
- képes megbirkózni a mindennapi élet stresszhelyzeteivel,
- produktívan dolgozik
- és képes valamivel hozzájárulni közösségéhez.
Mit tehetünk lelkünk egészségéért?
Mindennap hasonló időben feküdjünk és keljünk, lehetőleg 8 órát aludjunk,
fordítsunk figyelmet a személyes higiéniánkra,
egészségesen és rendszeres időközönként étkezzünk,
iktassuk be a napi rutinunkba a rendszeres testmozgást,
találjuk meg a megfelelő egyensúlyt a munka és a szabadidő, pihenés háromszögben,
szánjunk időt olyan dolgokra, amiket élvezünk.
Pódiumbeszélgetés Peller Mariann-nal
Az Énegyetem szervezésében megrendezésre kerül a Spiritualitásról könnyedén – Pódiumbeszélgetés Peller Mariann-nal a lelki egészség világnapján – című előadás. A rendezvény a XIX. kerületi Teleki utca 50. szám alatt lévő KMO Művelődési Központ és Könyvtárban kap helyet. Az előadás 19:30-tól 21 óráig tart.
Az Andrew Baines által készített egyedi installáció célja, hogy kiemelje a mentális egészség világnapját Fotó: Getty Images
Egy véradás = három megmentett élet
A biztonságos napi gyógyítómunkához napi 1600-1800 véradóra van szükség. Aki ma szeretne vért adni, több fővárosi helyszín közül választhat. Véradáshoz szükséges a személyigazolvány, a taj- és a lakcímkártya.
Ezeken a helyeken lehet vért adni Budapesten:
– A VI. kerületben, a WestEndben (Váci út 1–3.) 12:00-18:00 között
– A XVIII. kerületben, a Kondor Művelődési Házban (Kondor Béla sétány 8.) 13:30–18:00
– Irányított véradást tartanak a XIII. kerületben, a Duna Plazában (Váci út 178.) 12:00–18:00
Október 10. a halálbüntetés elleni harc világnapja is
A világnapot először a Halálbüntetés Elleni Világkoalíció szervezte 2003-ban, azóta számos civil szervezet és világkormány támogatja, köztük az Amnesty International, az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezete. A halálbüntetés elleni világnap a halálbüntetés eltörlése melletti kiállás, valamint a halálbüntetéssel sújtott fogvatartottak helyzetének és körülményeik tudatosításának napja.
Orgonakoncert-sorozatot indít a Szent István-bazilika
néven hangversenysorozatot indít a Szent István-bazilika. Az előadáson részt vevőknek lehetőségük nyílik élőben hallani Budapest legnagyobb és legszebb koncertorgonájának dallamát. A bazilika világhírű műemlék Angster-orgonáját hétfőn 17 órától 45 percen át hallgathatják az érdeklődők, amit utána még 4 héten át, hétfőnként megismételnek.
Hobo József Attila-estje „Tudod, hogy nincs bocsánat” címmel
Földes László Hobo József Attila költő iránti tiszteletből tart előadást a Marczibányi Téri Művelődési Központban hétfőn 19 órától. A dalszerző, ahogy azt a . írja, még 2005-ben, a Vidnyánszky Attila rendezésében elkészült előadóest apropóján nyilatkozott:
„Mindig kisajátítottam József Attila verseit, úgy éreztem, sorai rólam szólnak. Ez az előadás a Költőt szeretné bemutatni.”
Földes László Hobo József Attila-estjei nagy hagyománnyal bírnak Fotó: Fejér Megyei Hírlap
Tour de l'art: két keréken kortárs műalkotásokhoz
A Ludwig Múzeum hétfői eseményén kortárs köztéri alkotásoknak eredhetünk nyomába egy 8–9 km hosszú biciklitúra során. A rövid túrán nemcsak a várossal, a köztéri alkotásokkal és azok természetével ismerkedhetünk meg, hanem kicsit a múzeum anyagával is, hiszen a felkeresett alkotásokat létrehozó képzőművészek munkái a Ludwig-gyűjteményben is megtalálhatóak.
Időjárás: Marad a napos idő
Délnyugat felől ugyan fátyolfelhőzet érkezhet, ám túlnyomóan napos időt ígér a meteorológia. Csapadék nem valószínű. Hajnalban a szélcsendes részeken előfordulhatnak pára-, illetve ködfoltok. A Kisalföldön megélénkülhet, néhol megerősödhet a délkeleti szél. Hétfőn a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul – tájékoztat az OMSZ.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.