Dráma a köbön, a taxis buktatta le a hűtlen férjet

A taxisként dolgozó nő hamar összerakta a képet és úgy döntött, beleavatkozik a szerelmi háromszögbe – ráadásul nem is akárhogyan!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.02.
hűtlenség

Szuperhősnek nyilvánították a közösségi médiában azt az Uber-sofőrt, aki TikTokon számolt be arról, hogyan buktatott le egy csalfa férfit. „Fantasztikus vagy!” – írták többen a Roni nevű amerikai hölgynek, aki szokatlan módszert választott a helyzet tisztázására. Ronit a férfi otthonához hívták, ahol, mint azt az elköszönésből láthatta, a feleségével és a gyerekeivel él. Miután a férfi megcsókolta kedvesét, be is szállt a taxiba, a sofőr pedig elindult vele a megadott címre. Amikor odaértek, akkor kezdődött a férfi legrosszabb rémálma!

@perfectly_unbroken ♬ original sound - 🌻UnBreakable🌻

A férfi, mint kiderült, a szeretőjéhez tartott, akit szintén megcsókolt a találkozáskor. A szerető aztán az autóba beszállva azt mondta: „Annyira örülök, hogy végre megszabadultál az átkozott feleségedtől” – emlékezett vissza Roni, akinek ennél több sem kellett. A sofőr ugyanis úgy döntött, megleckézteti a párost. Mivel körülbelül nyolc kilométerre lehettek a férfi otthonától, Roni a megadott újabb cím helyett a férfi otthonához fuvarozta utasait, ahol a poggyászaikkal együtt kitette őket.

„Nem valószínű, hogy jól alakultak a dolgaik aznap” – zárta a beszámolót Roni, akit a sok egyetértő komment mellett arra is figyelmeztettek, hogy nincs joga beleavatkozni mások magánéletébe. A sofőr azonban úgy érzi, helyesen cselekedett és máskor sem riadna vissza a lebuktatástól. „Legyetek jobb emberek” – tanácsolta jövőbeli utasainak.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás