Megdöbbentő bejelentést tett Szilágyi Liliána: nemcsak édesapja bántalmazta őt

Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó, aki édesapját, egyben korábbi edzőjét, Szilágyi Zoltánt azzal vádolja, hogy éveken keresztül testileg és lelkileg bántalmazta, most egy újabb gyerekkori sérelmét árulta el.

Megosztás
Szerző: Metropol
2022.10.04. 11:00
nehézségek

Szilágyi Liliána a Sunday Brunch vendége volt, ahol iskolás éveiről mesélt és ennek kapcsán elmondta, volt egy „elég érdekes” barátnője, aki nagyon sokat bántotta őt olyannyira, hogy pánikbeteg lett és el is jött az iskolából - írta meg a Bors.

„Egy elég beteg lány volt, meglepő módon olyan dolgokat csinált, amit még felnőttől sem nagyon hallottam, és pánikbeteg lettem”– mondta Liliána, akit lejáratott a barátnője, sőt még más is történt velem de ezt csak a könyvében akarja elárulni.

A húga nagyon érzékeny pont az életében

Később egy keresztény iskolába került, ahol elmondása szerint egy nagyon jó osztályközösség alakult ki. Ott jól ki tudott bontakozni, mindenkivel jóban volt. Az úszónő bevallotta, hogy nem engedte be az életébe a boldogságot, az úszásba menekült inkább, pedig a lelke mélyén érezte, nem ott lenne már a helye. „Nem tett boldoggá sosem. Plusz ez az egész helyzet, hogy eljöttem apámtól és a húgom ott maradt, nekem ez egy nagy fájdalompont. Hogy ameddig Gerda ott van, mennyire engedhetem meg magamnak… Ez is egy folyamat volt, hogy eljutottam odáig, hogy azzal tudok a legnagyobb példa lenni nemcsak a húgomnak, nemcsak önmagamnak, hanem mindenkinek, ha tudok egy rossz helyzetből kijönni és boldog lenni. Nemcsak megjátszani a boldogságot, mert azt is próbáltam, az eléggé látszódott szerintem” – mesélte. Szilágyi Liliána húga nem ért egyet vele, szerinte hamisak nővére vádjai Fotó: YouTube Liliána arra is válaszolt, mennyire fordul meg a fejében, amikor a közösségi oldalára posztol, hogy
„Minden nap, igen! Meg én nagyon kiskoromtól kezdve vezetek naplót, és amióta eljöttem, a naplóimat igazából neki dedikálom. Ha egyszer úgy alakul, hogy újra találkozunk, és leülünk, akkor meg fogja kapni, hogy Tessék, ez történt velem, hátha tud neki segíteni”– árulta el.

„Egy nőt igenis lehet verni”

A műsorban felmerült, hogy az apja, mint minta hogyan befolyásolta a későbbi párválasztását, kapcsolatait. Ennek kapcsán bevallotta, korábban volt egy kis apakomplexusa, de ez már elmúlt.
„Nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy akkor férfi egy férfi, ha odacsap az asztalra és rendbe tesz engem, és . Mert egy nőt igenis lehet verni. Ez az elmúlt években hála az égnek nagyon sokat változott, mert alapvetően szerintem akkor jó egy kapcsolat, ha megengedett ugyanúgy minden” – fogalmazott Szilágyi Liliána. Hozzátette, párjaZsombor egy nagyon megbízható férfi, aki nagy biztonságot ad számára.

 

Ezeket olvastad már?
Hihetetlen! Helypénzt kért a polgármester a miséért Pálosvörösmarton

Hihetetlen! Helypénzt kért a polgármester a miséért Pálosvörösmarton

Gyermekmentő kézikönyv szülőknek

Gyermekmentő kézikönyv szülőknek

Verekedés a parlamentben, egy képviselő megütött egy képviselőnőt Szenegálban

Verekedés a parlamentben, egy képviselő megütött egy képviselőnőt Szenegálban

Egy magyar lány is Jeffrey Epstein  szexrabszolgája volt, őszintén beszél a történtekről

Egy magyar lány is Jeffrey Epstein szexrabszolgája volt, őszintén beszél a történtekről

Hírlevél feliratkozás

Top hírek

Ezek is érdekelhetik