Megdöbbentő ügy: kiakadt a nő, aki túlsúlyos emberek közé „szorult” a repülőn - Fotó!

A nő kártérítést kapott. A légitársaság eleinte azzal magyarázkodott, hogy az emberek különböző méretűek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.21.
rossz körülmények

Kártérítést kapott attól a légitársaságtól az az amerikai nő, aki nemrégiben az interneten panaszkodott amiatt, hogy két túlsúlyos ember közé préselődve kellett órákon keresztül utaznia – számolt be róla a LADbible. Sydney Watson a Twitteren elégedetlenkedett amiatt, hogy szerinte utastársai túl kövérek voltak ahhoz, hogy repülőre üljenek.

Túlsúlyos emberek között kellett több mint három órát ülnie egy nőnek Fotó: Getty Images

A több mint háromórás kényelmetlenkedésről Sydney a közösségi oldalán osztott meg fotókat. A nő posztjából kiderül, hogy az utazása alatt szomszédai „ráizzadtak” és „beleegyezése nélkül hozzáértek”.

Az American Airlines első válaszában sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a hölgynek ilyen kellemetlenségeket kellett átélnie, azonban felhívták Sydney figyelmét, hogy a légitársaság utasai különböző formájúak és méretűek. Éppen ezért az utasok kiválaszthatják a lefoglalni kívánt ülés típusát.

Az ügynek azonban itt még korántsem lett vége. A népszerű influenszer ugyanis nem tudta elviselni a vállalat válaszát, aminek szintén a Twitteren adott hangot. Az American Airlines pedig végül egy 150 dolláros (62 ezer forint) vouchert ajánlott fel kártérítés gyanánt. Az e-mailben újfent sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt, és megígérték, hogy a jövőben körültekintőbben járnak majd el, hogy az ehhez hasonló eseteket elkerüljék.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Sydney a kárpótlást elfogadta-e. A Twitteren azt írta, hogy a pénzt inkább edzőtermi bérletre vagy személyi edzőre fordítaná olyasvalakinek, aki rászorul erre.

A hölgy panasza:

?

Sydney válasza az American Airlines e-mailjére:









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás