
Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolNyilvánvaló, hogy a szankciós politikán változtatni kell - hangsúlyozta a miniszterelnök csütörtök este a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Orbán Viktor, aki részt vesz az európai uniós miniszterelnökök és elnökök prágai csúcstalálkozóján, a videóban közölte, hogy súlyos témák vannak az asztalon.
Lesz-e gáz, lesz-e elektromos áram az európai országok számára a következő hónapokban? - sorolta azokat.
A kormányfő felidézte: Magyarország korábban már kiharcolt egy mentesítést az olajembargó és -szankció alól, majd jelezte: az elmúlt napokban pedig sikerült elérni, hogy az új szankciók nem vonatkoznak sem Magyarország nukleáris energiájára, se az ország gázellátására.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy a szankciók azonban „az égbe emelték” az energia árát és ez Magyarországot is érinti. Az árak szinte megfizethetetlenek - mutatott rá.
„Oroszország egyáltalán nem esett térdre, közben az európai gazdaságok elvéreznek. Nyilvánvaló, hogy a szankciós politikán változtatni kell” - fogalmazott Orbán Viktor, aki utóbbit nevezte a találkozó tétjének.

Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.

Komoly egészségügyi problémát okozhat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.