RETRO RÁDIÓ

A szülei nem vettek részt a késelő kamasz bírósági tárgyalásán





Elrendelte a bíróság a diáktársa megkéselésével gyanúsított középiskolás letartóztatását, és annak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben való végrehajtását. A döntés ellen Bertold ügyvédje fellebbezett. A 18 éves fiú mellett a tárgyaláson nem voltak ott a szülei, ők az épület előtt vártak a jogi képviselőre.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.10.13.
I. kerület tárgyalás

Bilincsbe verve, vezetőszáron állították elő a diáktársa megkéselésével gyanúsított Bertoldot szerdán a bíróságon. A 18 éves fiú hétfőn több nyakszúrással életveszélyesen megsebesítette S. Samut. A Bors információi szerint az ügy előzménye, hogy a mentális problémákkal küszködő diákot évek óta piszkálták társai. Bertold hétfő reggel kalapáccsal, ollóval és késsel felszerelkezve érkezett a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumba, és egy óraközi szünetben úgy döntött, elérkezett a leszámolás ideje.

Bilincsben, megszeppenve érkezett a tárgyalására a 18 éves Bertold – Fotó: Bors

A rendőrség javaslatot tett az ügyészségnek a fiú letartóztatásának indítványozására, a tárgyalást pedig szerdán meg is tartották. Bertoldot egy rövid ideig egy kirendelt védő képviselte, de aztán a diák szülei egy igencsak neves ügyvédet, Zamecsnik Tamást bízták meg a támadó védelmével.

A láthatóan megszeppent tanuló mellett nem voltak ott a szülei a tárgyalás ideje alatt, helyettük a jogász tartotta benne a lelket.

„Egy nagyon fiatal elkövetőről beszélünk, erre való tekintettel indítványoztuk, hogy rendeljék el a védencem otthoni bűnügyi felügyeletét. Erre a bíróság nem látott lehetőséget. Egyelőre azonban nem tudjuk megmondani, hogy a letartóztatást végül az IMEI-ben hajtják-e végre, ugyanis fellebbeztünk a döntés ellen. A védencem nem tett vallomást, csupán a személyi körülményeiről nyilatkozott” – mondta Zamecsnik Tamás, és kifejtette, a család kérésére nem áll módjában elárulni, Bertold jelenleg milyen állapotban van, és hogy viseli az eljárást, illetve a rácsok mögötti körülményeket.

Az IMEI-be szállítják a diáktársát leszúró fiút – Fotó: Bors

„Egy fiatalkorú elkövetőnél az IMEI-ben vagy egy börtönben való letartóztatás olyan súlyos kényszerintézkedés, ami egyáltalán nem szükséges. A bűnügyi felügyelet is elegendő lett volna arra, hogy a gyanúsítottat az iskolától távol tartsák. Nem tartjuk szükségesnek az elmeorvosi megfigyelést sem.





Ezeket olvastad már?
A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás