RETRO RÁDIÓ

Gulyás Gergely: Eddig nem látott pedagógusbér-emelés jön





Magyarország korrekt megállapodásra törekszik az Európai Bizottsággal, és a kormány maximálisan elkötelezett a vállalások teljesítése mellett - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Gulyás Gergely a Kormányinfón elmondta, Magyarország energiaellátása biztosított; a jövőben benyújtandó napelemes pályázatoknál változtatnak a betáplálás szabályain.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.13.
béremelés

Ha létrejön a megállapodás az Európai Bizottsággal, eddig nem látott mértékű béremelés jöhet a pedagógusoknak – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Fotó: Shutterstock

Kiemelte: a megállapodással 2025-re elérhető az a cél, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékát keressék a pedagógusok. Jövőre csaknem 21, majd 25, 2025-ben pedig 29–30 százalékos lehet a béremelés – közölte.

A miniszter szerint ha sikerül megállapodni, már január 1-jén az eddig tervezett 10 százalék helyett megvalósulhat a közel 21 százalékos emelés. Megjegyezte: a rendszerváltás óta háromszor kaptak jelentős béremelést a pedagógusok, ebből kettő az Orbán-kormány idején volt.

Ekkorára nőhetnek a pedagógusbérek 2025-re

Gulyás Gergely egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy bruttó 777 ezer forint lehet az átlagos pedagógusbér 2025-ben Magyarországon a bizottság számítása szerint.

Magyarország energiaellátása biztosított

Magyarország energiaellátása biztosított – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Beszámolt arról is, hogy a jövőben benyújtandó napelemes pályázatoknál változtatnak a betáplálás szabályain. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: „Magyarország gázellátása fél évig akkor is biztosított lenne, ha egyetlen molekula gáz sem érkezne az országba”. Azt mondta, az ország a jelentős tárolókapacitások, a komoly gázvásárlások és a tározók magas feltöltöttsége miatt biztonságban van. Fotó: Getty Images A miniszter emlékeztetett arra, hogy annak, akinek napeleme van, az abból származó energiát betáplálja a hálózatba. Ezen a szabályon változtatni kell, mert a magyar villamosenergia-hálózat egy nagyobb, költséges felújításig nem tud több energiát befogadni – közölte. „A még elő nem jegyzett”, be nem nyújtott igények kapcsán változtatnak, felfüggesztik a betáplálási kötelezettséget, ezzel az eljárás is egyszerűsödik – ismertette Gulyás Gergely.

 





Ezeket olvastad már?
Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás