
Álmában hunyt el a legendás filmrendező
Rákbetegségben hunyt el a rendező.
A Metropol összegyűjtötte a nap legfontosabb tudnivalóit az állatok világnapjával, valamint a lomtalanítással kapcsolatban.
Minden évben október 4-én tartják az állatok világnapját. Hazánkban jelenleg több mint 300 000 ezer állat van utcán, közterületen. A menhelyek nem bírnak a mennyiséggel, a 20 ezer gondozott állat már így is többszörös telt házat jelent mindenhol. A jeles napot október 4-én, Assisi Szent Ferenc halálának napján tartják, aki egyben az állatok védőszentje is volt. Elsőként 1931-ben egy firenzei környezetvédelmi konferencián merült fel az állatok világnapjának gondolata. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.
Október 5-én 16 órától lesz az állatoké a főszerep az Elevenparkban (a Hengermalom utca 11–19.-ben.). Az eseményen lesz méhészeti bemutató, de állatsimogató is, ahol a látogatók pókot, csótányt, de akár kígyót is a kezükbe vehetnek. A részletes programot az Elevenpark Facebook-eseményében lehet megtalálni.
Október 8-án tartja rendezvényét a Tropicarium, hogy felhívja a figyelmet a vadon élő állatok védelmére, a felelős háziállattartásra, az ember–állat együttélésének szabályaira. A szombati programok között lesz:
Nyereményjátékot indított az állatok világnapjához kötődően a Hangyaközösség. Az október 13-ig tartó nyereményjátékkal a szervezet a gazdátlan, mentett, rossz sorsú állatokra kívánják felhívni a figyelmet. A téma nagykövete Spoti kutya, aki kóbor kutyaként, nagyon rossz állapotban érkezett a Hangya Közösség Alapítványhoz. A sorsolás október 14-én lesz. Részletek az alapítvány honlapján.
A támogatást a gáz-, a villany-, a víz-, a csatorna- vagy a távhőszámlán írják jóvá. A kerületi és a fővárosi szociális támogatások nem zárják ki egymást, ha valaki mindkettőre jogosult, akkor mindkettőt is megkaphatja. A támogatás akkor is kérhető, ha az igénylő a befizetéseivel korábban hátralékban maradt.
– évi 48 ezer forint a rászoruló családoknak és a létminimum alatti nyugdíjat kapóknak,
– évi 24 ezer forint az átlagnyugdíj alatti nyugdíjjal rendelkezőknek.
– letölthető a Hálózat Alapítvány honlapjáról,
– átvehető személyesen is a Fővárosi Önkormányzat ügyszolgálatán vagy a kerületi polgármesteri hivatalok ügyfélszolgálati irodáján.
– A kitöltött igénylőt leadni is a fenti helyeken kell a jogosultságot igazoló dokumentumok bemutatásával.
– A támogatási kérelem benyújtására az jogosult, aki valamelyik közműszolgáltatóval szerződésben áll, és legfeljebb kétféle számlára kérhető.
Ma még kihelyezhetik a feleslegessé vált nagydarabos szemetüket a XI. kerület 11. körzetében élők. A lomokat 18 óra után lehet az utcára úgy kihelyezni, hogy az se az autós-, se a gyalogosközlekedést ne akadályozza. Aki ettől eltér, az közterület-szennyezési szabálysértést követ el. Az FKF a limlomok elszállításáról a kihelyezést követő napon gondoskodik. Részletek az FKF oldalán.
Október 4–8 között rendezik meg a IV. Óbudai Világzenei Hetet a Kobuci Kertben. A rendezvényre hazai és nemzetközi muzsikusok is érkeznek, hallhatjuk többek között Dalindát, az Ötödik Évszakot, a Parno Grasztot, vagy a szerb ContraBayandot, és a Boban Marković Orkestart is.
1851-ben ezen a napon került sor a Szent István-templom vagy ismertebb nevén a bazilika alapkövének letételére. A klasszicista stílusú épület építése 1851. augusztus 14-én kezdődött el. A bazilika az Országház után a főváros második legmagasabb épülete.
2010. október 4-én zajlott le a vörösiszap-katasztrófa. A tragédiát az okozta, hogy átszakadt a Mal Zrt. Ajka melletti X-es tározója, aminek köszönhetően több mint egymillió köbméter vörösiszap és erősen lúgos víz elegye öntötte el Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, csaknem háromszázan szorultak egészségügyi ellátásra, százhúsz ember került kórházba.
Rákbetegségben hunyt el a rendező.
A tűzoltó és a BKV emberei együtt mentették ki az utast.
Eltűnt idős asszony - Oroszlányból!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre