Újabb legendás magyar mesehősök kerültek a Magyar Posta bélyegeire

A Mesehősök bélyegsorozat részeként Mazsola és Tádé sorszámozott alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben.

Megosztás
Szerző: Metropol
2022.09.02. 18:00
mesés

A Magyar Posta és az MTVA együttműködésében már a negyedik alkalmi bélyegblokk jelenik meg a Mesehősök sorozatban - idézte fel pénteken Budapesten Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.

Hozzátette: a Mazsola és Tádé című sorozat Bálint Ágnes munkásságának egyik ékköve.

Hangsúlyozta, hogy a közmédia ma is kiemelt figyelmet fordít a gyerektartalmakra: olyan műsorokat szeretne gyártani, amelyek nemcsak lefoglalják, szórakoztatják a gyerekeket, hanem mondanivalójuk is van.

Büszkék vagyunk arra, hogy folytatni tudtuk a nagy múltra visszatekintő bábműfaj hazai műveinek sorát az M2 gyermekcsatorna által tavaly bemutatott Rozmaring kunyhóval, amelyben az alkotók a hagyományokat ötvözték a modern vizuális megoldásokkal, környezetbarát díszletben” - jegyezte meg.

MTI/Balogh Zoltán

A Bálint Ágnes által írt Mazsola-sorozat 1963-ban került képernyőre, majd 1969-ben a Mazsola és Tádé című sorozattal folytatódott. A mese rögtön a nézők szívébe lopta magát, rengeteg képeslap érkezett a Szabadság térre - emlékeztetett Papp Dániel, hozzátéve: unikális és míves bélyegblokk készült a sorozat főhőseiről.

Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke emlékeztetett arra, hogy a Mesehősök bélyegsorozatban eddig a Frakk, a macskák réme, a Süsü, a sárkány, majd a Kukori és Kotkoda főhőseiről készültek alkalmi blokkok.

A Weisenburger István által tervezett Mazsola és Tádé bélyegblokk címletein a sorozat három főszereplője látható, a keretrajzon pedig a tökház és néhány további szereplő is megjelenik. Az alkalmi borítékon, születésének 100. évfordulója alkalmából Bálint Ágnes látható, amint éppen Mazsola figurájával bábozik.

MTI/Balogh Zoltán

Hegmanné Nemes Sára felhívta a figyelmet a keretrajzban elhelyezett QR-kódra, amelyet beolvasva a sorozat eddig megjelent bélyegeire, a bemutatott mesékre, alkotóikra vonatkozó információk érhetők el.

Az 50 ezer példányban készült Mazsola és Tádé bélyegblokk péntektől érhető el, a bábsorozat pedig a bélyegblokk forgalomba bocsátásának alkalmából az M2 Gyerekcsatornára is visszatér.

Ezeket olvastad már?
Sokkoló, ami történt a zuglói játszótéren, 10 éves kisfiút fojtogattak

Sokkoló, ami történt a zuglói játszótéren, 10 éves kisfiút fojtogattak

A férfi meggyőzően állítja: 60-szor rabolták el az űrlények

A férfi meggyőzően állítja: 60-szor rabolták el az űrlények

Csak úgy sztrájkolhatnak a pedagógusok, ha "elégséges szolgáltatást" nyújtanak

Csak úgy sztrájkolhatnak a pedagógusok, ha "elégséges szolgáltatást" nyújtanak

Durva döntés született, betiltják a házasságon kívüli szexet

Durva döntés született, betiltják a házasságon kívüli szexet

Hírlevél feliratkozás

Top hírek

Ezek is érdekelhetik