RETRO RÁDIÓ

Sokkoló gyilkosság Báron, a kastélya miatt tartották fogva, majd fojtották meg a gazdag férfit





Vádat emeltek két férfi ellen, mert nyereségvágyból megölték áldozatukat, majd felgyújtották bári kastélyát - tájékoztatta a Baranya Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.08.
kegyetlenség

A többszörösen minősülő emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak a vádhatóság.

A vádirat szerint a rendkívül jó anyagi körülmények között élő sértetten bűnözői csoportok „élősködtek”, miután a férfi az italhoz fordult élettársa 2018-as halálát követően.

A két vádlott 2020 tavaszán költözött be a sértett budapesti házába azzal az elhatározással, hogy megölik őt és megszerzik vagyonát. Ennek érdekében orvosi javaslat, ellenőrzés és a férfi tudta nélkül rendszeresen alkoholban feloldott gyógyszereket itattak vele - írták.

A vádlottak eközben is próbáltak hozzájutni a sértett vagyonához; például a tudta nélkül nagy mennyiségű fémhulladékot értékesítettek egyik cégének telephelyéről és értékpapírjainak egy részét is megpróbáltak eladni, csaknem 180 millió forint értékben.

Miután a sértett 2020 júniusától gondnokság alá került, a vádlottak a Mohács közelében fekvő Báron álló kastélyába költöztették, ott gyakorlatilag fogva tartották, bántalmazták, otthonából több tízmillió forint értékben tulajdonítottak el bútorokat, borokat.

A sértettnek 2020 augusztusában Budapesten a rendőrségen, illetve a járási hivatalban is meg kellett volna jelennie, amit a vádlottak mindenképpen meg akartak akadályozni, ezért elhatározták, hogy megölik őt.

Tervük részeként egyikük - társának meghagyva, hogy végezzen a sértettel - Budapestre utazott.

A Báron maradt férfi az egyik éjszaka megfojtotta a sértettet, majd a kastélyban égésgyorsító anyagot locsolt szét, meggyújtotta, nagy tüzet okozva, majd saját szállására sietett, azt a látszatot keltve, hogy ott aludt.

Az ügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta mindkét vádlottra - közölték.





A dosszié további cikkei
Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás