RETRO RÁDIÓ

Sándort és Györgyöt gyanúsítják a 23 éves fiatalember megölésével, az autójukban volt a holttest





Emberöléssel gyanúsítható testvérpárt fogtak el a napokban Heves megyében - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.19.
emberölés

Soltész Bálint elmondta: az áldozat, egy építési vállalkozó eltűnését felesége jelentette be szeptember 2-án, Budapesten, és másnap egy gyöngyösi építkezés közelében bukkantak a rendőrök az általa használt járműre. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben bűnügyi nyomozásba kezdett, amelybe a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), valamint a budapesti és a Borsod megyei főkapitányság szakemberei is bekapcsolódtak.

Az eltűnt férfi hollétének felderítésére nyomkövető kutyát és drónt is bevetettek, a jármű közelében lévő tó és környékének átkutatásában csaknem százötven rendőr vett részt. Ezzel párhuzamosan a keresett vállalkozóval munkakapcsolatban állókat is kihallgatták, köztük azt a testvérpárt is, amely aztán ellentmondó vallomásaival hívta fel magára a figyelmet.

Szeptember 14-én Gyöngyösön rábukkantak az egyik testvér autójára, amelynek a csomagtartójában megtalálták a keresett 23 éves férfi holttestét. A rendőrök még aznap elfogták otthonukban az abasári T. Sándort és a gyöngyöshalászi T. Györgyöt, akiket a gyilkossággal gyanúsítanak.

A két férfi kihallgatásakor beismerő vallomást tett, a bíróság szombaton elrendelte letartóztatásukat - ismertette Soltész Bálint.





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás