
Gyilkossággal vádolják az anyát – szúrt sebekkel találták meg 3 éves kislányt!
Az eset nagy felháborodást váltott ki a helyi közösségben, és felvetette a mentális egészség szerepének kérdését a tragédiában.
Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért már több, mint 20 éve tünteti ki Rátz Tanár Úr Életműdíjjal a reáltárgyakat oktató pedagógusokat. Az alapítvány fennállása óta a díjhoz járó pénzjutalom a kétszeresére növekedett, idén ez már 2 millió forint.
A szülők és kortársak mellett a tanárok fontossága a diákok oktatásában és fejlődésében megkérdőjelezhetetlen. A pedagógusok nap mint nap oktatják diákjaikat, és hatással lehetnek a jövőbeli általános jólétükre, világszemléletükre is. A természettudományos tárgyak megfelelő oktatása kifejezetten fontos, nemcsak ahhoz, hogy a diákok széleslátókörű felnőtté válhassanak, de ahhoz is, hogy a különleges tehetségű fiatalokat felismerjék. Elengedhetetlen tehát a reáltárgyakat oktató pedagógusok munkájának elismerése és megbecsülése.
A Rátz Tanár Úr Életműdíj nem csak egy jelképes kitüntetés, a díjazott pedagógusok minden évben pénzjutalomban is részesülnek. A díj összege az alapítvány megalakulása óta a duplájára növekedett és idén már 2 millió forint jutalomban részesülnek a kiválasztott pedagógusok.
– Célunk immár több mint húsz éve az, hogy megtaláljuk és elismerjük azon pedagógusok munkáját, akik a természettudományos tárgyak oktatásában élen járnak tudásukkal, odaadásukkal és hivatástudatukkal. Jól tudjuk, hogy a tanári munka megbecsülése a jövőbe való befektetés – mondta dr. Kroó Norbert professzor, akadémikus, az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke.
– pedagógusok, magánszemélyek és szervezetek is jelölhetik a pedagógusokat
– a felterjesztés az alapítvány honlapján keresztül zajlik egy pályázati adatlap kitöltésével
– a közoktatás 5–12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító, vagy egykor tanító tanárok jelölhetők
– nevezési határidő: 2022. október 6., éjfél.
A beérkezett ajánlásokat az Alapítvány kuratóriumi tagjai értékelik, majd tesznek javaslatot a díjazottakra.
A Rátz Tanár Úr Életműdíj
2000-ben három nagyvállalat, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon közösen hozta létre az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért elnevezésű szervezetet. Az alapítvány kuratóriuma minden évben meghirdeti a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, melynek díjazottjai azok a középiskolai és általános iskolai tanárok, akik az alapítók tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó magyarországi matematika-, fizika-, kémia-, valamint biológiaoktatás területén kimagasló szerepet töltenek be a tantárgyak népszerűsítésében és tehetséggondozásban. Az immáron 2 millió forintos életműdíjat évente két-két matematika, fizika, kémia és biológia szakos tanárnak ítélik oda. 2021 decemberéig összesen 160 pedagógust díjaztak. Az életműdíj a pályakezdő pedagógusokat is ösztönözni kívánja és biztosítani őket arról, hogy nem marad figyelem nélkül a hivatásuk és eredményeik.
Az eset nagy felháborodást váltott ki a helyi közösségben, és felvetette a mentális egészség szerepének kérdését a tragédiában.
Nem tudja kit válasszon.
Halva született csecsemő maradványait találták meg egy tisztítóműhelyben Louisianában, miután véletlenül a mosodai ruhák közé került a temetkezési szolgáltató hibájából.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre