
Itt a hivatalos bejelentés a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványról
Zsigó Róbert közölte a részleteket.
Összecsukható székre bukkantak egy 1400 éves bajorországi sírban; ami ma helytakarékossági eszköz, egykor a hatalom és a méltóság jele volt.
A mostani lelet mindössze a második, a kora középkorból származó, vasból készült összehajtható szék, amelyet Németország területén találtak - közölte a bajor műemlékvédelmi hivatal.
Európában eddig 29 olyan kora középkori sírt tártak fel, amelyben összecsukható székeket is elhelyeztek, ezek közül mindössze hat készült vasból.
A közép-frankföldi Ansbach körzetben fekvő Steinsfeldben, egy női sírban találták meg a régészek a Kr. u. 600-as évekből származó összecsukható széket, amely zárt állapotában 70x45 centiméteres, és az elhunyt lábainál helyezték el.
Mathias Pfeil hivatalvezető elmondta, hogy „ez az első pillantásra modernnek tűnő lelet abszolút ritkaság, és a legnagyobb kultúrtörténeti érdekesség, mert betekintést nyújt a lakosság vezető rétegeinek sírelrendezésébe, valamint a bútorok korai használatába”.
Szakértők szerint vasból és bronzból készült összecsukható székeket már az ókor óta készítenek, a társadalomban betöltött tisztség fontos jele volt, ami szimbolizálta a hatalmat, tekintélyt és méltóságot. Főként női sírokban fordulnak elő sírmellékletként.
A halott nő nyakában színes üveggyöngyökből álló nyaklánc volt, övén pedig többek között egy fibulákból és egy nagy gyöngyből készült medál. Mellette feltártak egy férfi sírját is, abban egy bronz övcsatot, valamint egy teljes fegyverkészletet is találtak.
Zsigó Róbert közölte a részleteket.
Egyszerű lépésekkel megelőzhetjük a betegség kialakulását.
Fontos szavazást tartanak csütörtökön Brüsszelben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.