
„Nem hittem el, hogy oda mert hozzám jönni” – tetoválása miatt kellett távoznia a boltból az apának
Kellemetlen helyzetbe kerül Nagy-Britannia egyik legtetováltabb férfija, akit testfestései miatt távozásra kértek egy brit szupermarketben.
A most 66 éves Keith Gordon egészen 52 éves koráig élt tetoválásmentesen, akkor azonban változtatott életén, és ma már tetőtől talpig borítják testét a tetoválások. Úgy tűnik azonban, nem mindenki rajong őrült testművészetéért. Történt ugyanis, hogy amikor a minap élelmiszert vásárolt családja körében brightoni nyaralásakor, az üzlet egy alkalmazottja közölte vele, hogy nem látják szívesen az üzletben.

„Nem hittem el, hogy oda mert hozzám jönni, és azt merte mondani, amit, ráadásul a gyerekeim előtt. Ez az én testem, az én döntésem, és az ő viselkedése a szó minden értelmében diszkriminatív volt” – nyilatkozta felháborodva az agyontetovált a férfi.
Az apa szerint az egyik alkalmazott azon akadt ki, ahogyan ő kinézett, ezért ment oda hozzá, és ezért szólította fel őt azonnali távozásra azzal, hogy nem látják szívesen az üzletben.
A férfi megdöbbent, ahogy bántak vele, ezért hazament, ám panaszt tett a szupermarketben. Az üzlet végül bocsánatot kért a történtek miatt tőle és 20 font értékű vásárlási utalványt adott ki neki. Ennek ellenére a családapa azt mondja, hogy nagyon bántja, hogy az idegenek úgy érzik, joguk van így bánni vele egyedi kinézete miatt, ám örömmel tölti el a pozitív figyelem.
„Sokan agresszíven néznek rám. Szinte szomorúnak és dühösnek tűnnek ahogy rám néznek, de nem értem, miért. Nyilván a személyzet egyik tagja utálja a tetoválásokat és problémái vannak azokkal, akiknek testfestésük van, és azért mondta, amit mondott, mert nem tudott uralkodni magán. Ez undorító” – háborgott a nyugdíjas köztisztviselő.
Ha már tetoválás, legyen teljes
A háromgyermekes apuka egyébként első tetoválását 17 évesen kapta, amit azonban négy év múlva bőrátültetés segítségével tüntetett el magáról. Ezután egészen 52 éves koráig nem érezte hiányát a tetoválásnak, ám betöltve ezt az életkort hirtelen úgy döntött, hiányzik neki régi testfestése. Ekkor visszatért a tetoválószalonba, és újra tetováltatni kezdte magát, amit mára a végletekig vitt: tizennégy év elteltével, és több tízezer fontot költve tintaterveire elmondhatja, ma már szinte nincs olyan bőr rajta, amelyet fedetlenül hagyott volna. Azóta „Essex legmenőbb fickójának” tartja magát, aki nem érti, miért tartják tettét furának az emberek.
Top hírek


Orbán Viktor levelet írt Sulyok Tamásnak: a magyar kormány nem hajtja végre az Európai Bíróság döntését
A gyermekek védelme az elsődleges.

Kettős csapás: „Nyakfájással búcsúztam el rákban haldokló édesanyámtól - kiderült, hogy nekem is rákom volt”
„Szúró fájdalmat” érzett a nyakában azon a napon, amikor elvesztette édesanyját.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre