„Köszönöm a családunk iránti szeretetet és odaadást” - III. Károly megtartotta beszédét

A londoni Szent Pál-székesegyházban tartottak II. Erzsébet királynőre emlékező istentiszteletet, és a Buckingham palotába visszatérő III. Károly is megtartotta a beszédét.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.09.

A londoni Szent Pál-székesegyházban tartottak II. Erzsébet királynőre emlékező istentiszteletet, amelyen részt vett többek között Liz Truss miniszterelnök, Sir Keir Starmer ellenzéki vezető és Sadiq Khan, London polgármestere is. A jövőben III. Károly néven uralkodó leendő brit király most tartotta meg beszédét, amelyben mindent érintett, amire a világ most kíváncsi. Az uralkodó fekete gyászöltözetben, II. Erzsébet fényképe mellett ülve mondta el beszédét, amelyet előre megírtak.

Az Origo percről percre követte a beszédet, amelyben III. Károly kijelentette, hogy hűek maradnak édesanyja és a korábbi uralkodók örökségéhez. Kijelentette: „Természetesen az én életem is megváltozik majd, vállalom azt a felelősséget, amit most a sors rám helyezett” - mondta és kiemelte, hogy büszke a feladatra, amit most kap a brit nemzettől.

„Ahogyan a királynő is tette, ugyanolyan rendíthetetlen odaadással, én is ünnepélyesen megfogadom, hogy az Istentől kapott még hátralévő időmben fenntartom nemzetünk alapelveit” - mondta.

Édesanyjának szép élete volt

III. Károly megjegyezte, II. Erzsébet királynő jól élt, és betartotta a sorsnak tett ígéretét, amelyet most ő is megtesz.

„Ahogyan a királynő is tette, ugyanolyan rendíthetetlen odaadással, én is ünnepélyesen megfogadom, hogy az Istentől kapott még hátralévő időmben fenntartom nemzetünk alapelveit” - mondta.

Harry-éket sem hagyta ki

„Tudom, hogy az új walesi hercegünk és hercegnőnk továbbra is inspirálja és vezeti nemzeti beszélgetéseinket” - mondta Vilmosról és Katalinról, ezzel megerősítve, hogy Vilmos lesz az új walesi herceg, hiszen korábban ez nem volt teljesen egyértelmű.

III. Károly szeretetét fejezte ki Harry és felesége felé, aminek nagy jelentősége van abból a szempontból, hogy az utóbbi időkben elmérgesedett a viszony a palota, valamint Harry és Meghan Markle között.

„Drága Anyámnak, amikor most megkezdi utolsó nagy utazását, hogy csatlakozzon drága néhai Apámhoz, egyszerűen csak azt szeretném mondani: köszönöm. Köszönöm a családunk iránti szeretetet és odaadást” - fejezte be a beszédét.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás