
Elképesztő, hogy mire bukkantak egy svájci gleccseren
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy több száz éve mumifikálódott férfi és nő maradványait találták meg a dél-svájci Saleine-gleccseren.
A leleteket tüzetesebb vizsgálatnak vetik alá, hogy pontosabban megállapítsák a halál időpontját és azt, hogy az emberi maradványokkal együtt talált tárgyak melyik személyhez tartoztak – közölte Wallis (Valais) kanton régészeti hivatalának munkatársa, megerősítve a felfedezésről szóló televíziós beszámolót. Romain Andenmatten azt reméli, hogy sikerül rekonstruálni az elhunytak történetének legalább egy részét.
A mintegy 800 méter hosszan szétszóródott maradványok – csontok, mumifikálódott testrészek, ruhadarabok – az elmúlt 15 évben kerültek a felszínre Orsieres település közelében. Az eddigi vizsgálatok azt állapították meg, hogy a ruhadarabok két személytől, egy férfitól és egy nőtől származnak, és mindketten a Rhone-folyó völgyében éltek 1640 és 1800 között.
Ugyanakkor azt még nem tudni, hogy halálukkor együtt voltak-e úton vagy két, egymástól független esetről van-e szó – mondta el a tudós a Keystone-SDA svájci hírügynökségnek. A felfedezés az úgynevezett Zsoldos esetére emlékeztet, aki 1600 körül halt meg, és akit 1984-ben találtak meg Zermatt térségében a Theodul-hágón ruhájával, cipőkanalával, cipőivel, borotvakésével, tőrrel, karddal, pisztollyal és pénzérmékkel együtt. A maradványok vizsgálatából arra a következtetésre jutottak, hogy az elhunyt valójában inkább kereskedő lehetett.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre