
Családi dráma Nyírteleken! Megkéselte feleségét a férfi – Fotók és videó!
Elfogtak és őrizetbe vettek egy 28 éves férfit, aki otthonukban késsel megszúrta feleségét, a gyermeküket pedig bezárta a lakás egyik szobájába pénteken Nyírteleken – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.
A rendőrségi segélyvonalat hajnalban hívta egy bejelentő, hogy a szomszédjában élő nő vérző sérülésekkel kért tőle menedéket és segítséget, mert a férje késsel többször megszúrta, és bár sikerült elmenekülnie, a másfél éves gyermeküket nem tudta magával hozni – írták.

A fiatal nő a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy férje a gyereket bezárta egy szobába, őt bántalmazta, többször megszúrta, miközben azt kiabálta, hogy mindenkit megkésel, aki be mer menni a házba, és önmagával is végezni fog.

A helyszínre riasztották a Terrorelhárítási Központ egységeit is
A központ főigazgatójának telefonos irányításával a nyíregyházi rendőrök behatoltak a házba. Az egyik szobába bezárva sértetlenül megtalálták a gyereket, apjára pedig egy másik szobában, önmagának okozott sérülésekkel, eszméletlenül találtak rá.
A mentők a két sérültet kórházba vitték, a férfi ellen emberölés kísérlete miatt indult büntetőeljárás – olvasható a közleményben.
Frissítés:
A Tények információi szerint az ismert fitneszmodell, K. Ildikó az áldozat. Férjével se veled, se nélküled kapcsolatban éltek, már a válókeresetet is elindították.
A TV2 további megdöbbentő részleteket közöl az esetről 18 órakor a Tényekben!
Top hírek


Folytatódik Orbán Viktor országjárása: kövesd velünk élőben az egri békemenetet!
Hatalmas tömeg gyűlt össze Egerben.

„Nem tudok megszólalni, különben sírni kezdenék” – szórakozóhelyen kitört járvány okozta egy tini halálát
A 18 éves agyhártyagyulladást kapott, már nem volt mit tenni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre