
Menczer Tamás: Zelenszkij és Weber parancsba adta a Tiszának, hogy von der Leyent meg kell védeni
Brüsszelben Ursula von der Leyen sorsáról döntenek.
Szent István életét a kereszténységből fakadó lelkiség határozta meg, felismerte, hogy keresztény hit nélkül nem alkothat maradandót – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Soltész Miklós a 250 éve felszentelt és nemrég felújított Szent István Király Plébániatemplomban tartott ünnepi szentmise után szólt arról, hogy a magyar nép – bizonyítékául annak, hogy Szent Istvánnak igaza volt – túlélte a tatár, a török, a német és a szovjet megszállást; és integrálni tudott román, szlovák és szerb családokat úgy, hogy segítette őket nyelvük, vallásuk és kultúrájuk megőrzésében.
A politikus örömét fejezte ki, hogy az egykor elszakított Csanád Vármegye három jelenlegi főpásztora, Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye, Pál József Csaba, a Temesvári Egyházmegye és Német László, a Nagybecskereki Egyházmegye püspöke koncelebrálta a szentmisét a negyed évezrede felszentelt barokk templomban.
Beszéde végén az államtitkár I. (Szent) István király Intelmek című művéből idézve aláhúzta: a tétlenséget és a tunyaságot kerülni kell, így lehet a látható és a láthatatlan ellenséget legyőzni.
Egy évvel korábban Soltész Miklós beszédében elmondta, Makón teljes körű összefogással újulhatott meg a templom, ugyanis a román nemzetiségi önkormányzat által benyújtott pályázatot támogatta az államtitkárság 35 millió forinttal.
Ezt mintegy 200 adakozó 15 millióval, az egyházközség pedig hétmillió forint saját forrással egészítette ki. A felújítás során új aljzatbetont és mészkő padlólapokat és lábazatot alakítottak ki, új festést kaptak a falak alsó, fehér részei. Szűcs Gábor asztalosmester új, fűthető padokat készített borovi fenyőből. Emellett megújították a templom hangosító rendszerét is.
Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a templom felszentelésének 250. évfordulóját egyéves ünnepségsorozattal ünnepelték meg, amely során felszentelték a Mindszenty-emlékhelyet; jubileumi kötetet mutattak be; újjászületett a templomi címer és zarándoklatokat tartottak. Minden a közösségi együttlétről, egész Makó városáról szól – fogalmazott a városvezető.
Brüsszelben Ursula von der Leyen sorsáról döntenek.
Szagot fogtak a keresőkutyák, biztató, amit találtak.
Jelentette ki Gyürk András.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.