
Megváltoztatták a történelmet a földönkívüliek – egy 90-es évekbeli sorozat bizarr teóriákkal állt elő
Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA rendőrség szerdán őrizetbe vette a közép-kínai Anfu város óvodájában elkövetett, három halottal járó késeléses támadás gyanúsítottját.
A tájékoztatás szerint a 47 éves férfit mintegy 12 órával a bűncselekmény után találták meg.
A támadás áldozatairól a rendőrség továbbra sem közölt információt, a Global Times című angol nyelvű kínai lap azonban úgy tudja, hogy a halottak között legalább egy gyerek is van.
Kínában az utóbbi években több, halálos kimenetelű támadást követtek el iskolákban, mire válaszul az intézményekben szigorítottak a biztonsági rendszabályokon.
Az ázsiai országban tilos magánszemélynek fegyvert tartania, így a támadások nagyrészét késsel, illetve házilag gyártott robbanószerkezetekkel követik el.
Az utóbbi tíz évben körülbelül 100 gyerek és felnőtt vesztette életét ilyen támadásokban, az elkövetők többnyire egyedül cselekedtek, motivációjukat pedig a hatóságok sok esetben nem tudták kideríteni.

Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.

Életre szóló barátságok köttettek.

Csupán egy kattintás az örök boldogság ára?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.