RETRO RÁDIÓ

Döbbenet, amit a folyómeder alján találtak, ez került elő a szárazság miatt





Több mint 110 millió éves dinoszaurusznyomokat találtak egy kiszáradóban lévő folyó medrében Texasban, az amerikai állam dinoszauruszokról elnevezett nemzeti parkjában.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2022.08.25.
aszály

A Dinoszaurusz-völgyi Állami Park (Dinosaur Valley State Park) szerdai közleménye szerint a súlyos aszály nyomán a folyómeder szárazra került több pontján is találtak a földtörténeti őskorból, körülbelül 113 millió évvel ezelőttről származó nyomokat. Ezek közül több is a Sauroposeidonhoz tartozik, egy élőlényhez, amelynek a magassága nagyjából 18 méter lehetett, súlya pedig 44 tonna - nyilatkozott a park szóvivője a CNN televíziónak.

Ezenkívül sok lábnyomot találtak az Acrocanthosaurustól is, amelynek kifejlett példányai „csak” 4,5-5 méter magasak voltak, súlyuk pedig „csupán” 7 tonnát nyomott.

Az idei nyáron tapasztalt rendkívüli aszály a Texas állam középső részén, Dallas közelében található nemzeti parkon is rajta hagyta nyomait, folyója egy szakaszon teljesen kiszáradt, ami ugyanakkor lehetővé tette a felfedezést.

Az amerikai aszályfigyelő szolgálat (US Drought Monitos) adatai szerint múlt héten az Egyesült Államok déli részén fekvő állam területének 60 százalékát érintette az aszály két legsúlyosabb kategóriája.





Ezeket olvastad már?
Mi az igazság, tényleg öngyilkosok lehetünk ezektől a gyógyszerektől?

Mi az igazság, tényleg öngyilkosok lehetünk ezektől a gyógyszerektől?

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

Orbán Viktor: A kommunisták akartak így elhallgattatni!

Huszonhat évet kellett várni: előkerülhetett a vidámpark mellett megfojtott csecsemő gyilkosa

Huszonhat évet kellett várni: előkerülhetett a vidámpark mellett megfojtott csecsemő gyilkosa

Gigantikus fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben: Akkora, hogy 33-szor elférne benne a Nap

Gigantikus fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben: Akkora, hogy 33-szor elférne benne a Nap

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás