
Most jött: tetejére borult autót találtak a Sióban, egy embert ki kellett menteni
Mentőket is kellett hívni a helyszínre.
Kigyulladt egy társasház harmadik emeleti lakása Debrecenben hétfőn kora reggel, nyolc embert vittek kórházba - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Bányay Judit tűzoltó százados elmondta, hogy a tűz átterjedt a felette lévő negyedik emeleti lakásba is. A tűzoltók tíz embert menekítettek ki a házból, amit - velük együtt - huszonheten hagytak el.
A mentők nyolc embert vittek kórházba enyhe füstmérgezéssel, stabil állapotban, az MTI információi szerint köztük egy csecsemőt is. A debreceni hivatásos tűzoltók két vízsugárral gyorsan eloltották a tüzet, az épületet átszellőztették - jelezte a szóvivő.
A debreceni és a hajdúböszörményi hivatásos tűzoltók három vízsugárral megakadályozták a lángok tovább terjedését, a tüzet körülhatárolták és eloltották. Az istállóban nem voltak állatok.
A tűzoltók három gázpalackot és több marmonkannát is kivittek az égő ingatlanból, személyi sérülés nem történt - ismertette Bányay Judit.

Mentőket is kellett hívni a helyszínre.

Kísérteties jelenséget sikerült lencsevégre kapni.

Daruval kellett kiemelni a Dunából a járművet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.