
Fordulat: holtan találták az orvost, aki 16 éves lánytól kért szexet
Durva dolgokkal vádolták az orvost.
A Holdon a felfedezett gödrökben 17 Celsius-fok van, ami közelít az elviselhetőhöz.
Manapság már nem telik el úgy nap, hogy ne érkezne valamilyen felfedezés a világűrből.

A NASA most két projektet is futtat az univerzumban. Az egyik továbbra is a Marsot vizsgálja, hogy fel lehet-e ott fedezni az élet lehetséges nyomait. Ehhez a Perseverance marsjáró hamarosan a Földre fog küldeni tanulmányozásra mintákat a vörös bolygón található kövekről és üledékekről. Nemrégiben kiderült, hogy hamarosan két minihelikopter is érkezik majd a Marsra, amelyek a Perseverance segítéségére lehetnek a minták elszállításában.
Azonban az űrrepülési szervezet a Holdon is elképesztő felfedezéseket tett. A Futurism tudományos ismeretterjesztő oldal írta meg, hogy a Holdon olyan mélyedéseket találtak, ahol az élet fenntartásához alkalmas a hőmérséklet. Számítógépes modellezés után a hivatal szakemberei megállapították, hogy a felfedezett gödrökben 17 Celsius-fok van. Ez pedig a jövőben a Holdra érkező űrhajósok számára is kedvező fordulat, ugyanis a Hold felszínén elég szélsőséges hőmérséklet uralkodik, van ahol 100 Celsius-fok felett mérnek, máshol viszont -170 is lehet.

Durva dolgokkal vádolták az orvost.


"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.