RETRO RÁDIÓ

Botrányos marakodás: így túrja ki a szocialistákat a zuglói vagyonból az ellenzéki összefogás





Faképnél hagyta a DK és a Momentum Horváth Csaba polgármestert, a tét az önkormányzat vagyonkezelő cége.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.10.
kié lesz a pénz és a hatalom

Határozatképtelenné vált a zuglói testületi ülés, miután kivonult a teremből a DK és a Momentum, ezzel jelezve Horváth Csaba szocialista polgármesternek, hogy „ki fújja a passzát szelet” a kerületben. A vita alapja az 5,5 milliárdból gazdálkodó helyi 'Vagyonkezelő' vezérigazgatói pályázata volt, de Horváth Csaba levette napirendről a kérdést, ezzel megakadályozva, hogy a DK és Momentum által támogatott új vezérigazgatót megszavazza a többség és, hogy időt nyerjen. Borbély Ádám fideszes képviselő úgy véli, hogy Tóth Csaba „egykori birodalmát egymás között kívánják újraosztani, és ezért semmi sem drága nekik”.

Hadházy Ákos megjelenése előtt, Tóth Csaba szocialista politikus volt a zuglói baloldal „nagyvezére”, aki egy vallomás szerint, maffiamódszerekkel is dolgozott Fotó: Facebook

A baloldal újra bebizonyította, hogy csak a konc számít, és még egy kerületet sem tudnak felelősséggel vezetni. A most elmaradt határozatok váratnak magukra, talán ha majd új gazdája lesz a tortaszeleteknek. Zugló pedig ugyanúgy várhat tovább, ahogyan várakozott az elmúlt 8 évben...” - fogalmazott közösségi oldalán a kormánypárti képviselő reagálva az ülésen történtekre.

 

Borbély Ádám szerint, Hadházy Ákosnak csak a mandátuma miatt volt szüksége a zuglóiakra Fotó: MTI/Soós LajosFotó: Metropol/ST

Mint ismeretes, az ellenzéki többség által vezetett XIV. kerületi testület marakodása gyakorlatilag a választások óta zajlik. A Zugló vagyonát képező cégekért, illetve azok irányításáért folyó belharcban a helyi DK és a Momentum egyeduralomra törekszik, háttérbe szorítva a korábban „tejhatalmat” élvező szocialistákat. Borbély Ádám kormánypárti önkormányzati képviselő úgy látja: a megszerzett pozíciókat Hadházyék arra használják, hogy a saját embereiket kifizessék, miközben folyamatos a pazarlás, az ingatlanvagyon felélése és a kerület eladósítása.

„A szivárványkoalíció valamennyi pártját kistafírungozták”

„A zuglói baloldal már a látszatra sem ad. A 2019-es győzelmüket követően azzal kezdtek, hogy a kerületet vezető baloldali koalíció valamennyi pártját kistafírungozták alpolgármesteri pozíciókkal, cégvezetői székekkel, és ki tudja, milyen tanácsadói szerződésekkel” – mondja a fideszes politikus. „Egyes cégekben több olyan személyt helyeztek el főállásban, mint akik ténylegesen szakmai munkát végeznek. Ez a gyakorlat azóta sem változott.”

Zugló a baloldali pártok kifizetőhelye lett

„Míg korábban Zugló Tóth Csaba szocialista politikus birodalma volt, most már a baloldali pártok marakodnak azért, hogy melyik kapjon vezérigazgatói helyet és melyik milyen elosztásban részesedjen a területekből. Hadházy Ákos azzal sem foglalkozik, hogy Zugló a baloldal kifizetőhelye lett, sőt nagy ívben kerüli a városrészt, de ha valódi szándék lenne a baloldali pártok és Hadházy részéről a korrupció visszaszorítására, akkor az én álláspontomhoz csatlakozva megszüntetnék a vagyonkezelőt. Csak a szükséges feladatköröket szerveznék ki cégekbe, amit lehet pedig visszaszerveznének a polgármesteri hivatalhoz, mert ez segítené az átlátható működést” – hangsúlyozta Borbély Ádám.

Hadházynak ideje lenne „megtalálnia” Zuglót és nem távoli kerületekben vizsgálni a WC-ket

„Felháborító, hogy az önkormányzati cég új vezérigazgatójának a baloldali többség most emelte meg 1,5 millió forintra a bérét, és eközben a zuglóiaknak pedig ezt nyújtják. Botrányos az is, hogy Hadházy Ákos kerületen kívüli mosdókat analizál Facebook-oldalán. Ideje lenne „megtalálnia” Zuglót és nem távoli kerületekkel kellene foglalkoznia. Mint ismeretes, a baloldali politikus közösségi oldalán mutatta be, milyen állapotban van az Országos Traumatológiai Intézet melletti rendelőintézet férfimosdója.”

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

Volt, nincs: eltüntettek pár kínos képet Magyar Péterről

Volt, nincs: eltüntettek pár kínos képet Magyar Péterről

Sokkoló tanulmány: mérgező anyagokkal van tele az eper és sok más gyümölcs és zöldség

Sokkoló tanulmány: mérgező anyagokkal van tele az eper és sok más gyümölcs és zöldség

Megdőlhet a balatoni pontyrekord: 25 ország horgászai veszik be a Balatont

Megdőlhet a balatoni pontyrekord: 25 ország horgászai veszik be a Balatont

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás