Újabb világjárvány, szökőárak és éhínség – Baba Vanga nem sok jót jósolt erre az évre





A „balkáni Nostradamus” nem sok jót jósol erre az évre. Ha bejönnek a jövendölései, akkor nagyon nehéz hónapok elé nézünk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.07.15.
rémisztő jóslat

Halálos szökőárak, újabb világjárvány – ezek csak néhányak azok közül a nem túl szívmelengető események közül, amit a vak bolgár jósnő, Baba Vanga jövendölt erre az évre. Ezek közül még egyik sem jött be, bár még nincs vége az évnek és a majomhimlős esetek már emelkednek, noha nem utal semmi arra, hogy ebből olyan durva világjárvány lenne, mint amilyen a Covid volt.

Az viszont kezd beigazolódni, hogy állítása szerint számos várost az aszály miatt vízhiány fog sújtani. Portugáliában és Olaszországban ez a folyamat olyannyira elkezdődött, hogy felszólították a lakosságot, próbálják korlátozni vízhasználatukat. Olaszország állítólag az 1950-es évek óta a legrosszabb szárazságot éli át – írja a Daily Mail.

A földlakók zombik lesznek és az idegenek is megérkeznek

Baba Vanga szerint az emberek olyanok lesznek, mint a zombik: egyre inkább csak a virtuális valóságban léteznek és mintegy robotként engedelmeskednek annak, amit a közösségi média sulykol beléjük, ezenkívül memória- és tanulási zavarban fognak szenvedni.

A jósnő szerint idén az idegenek is megérkeznek a Földre, egy Oumuamua elnevezésű aszteroidát küldenek a Földre, hogy feltérképezzék és kutassák az emberi életet. Számításai szerint eleinte ebből semmit sem fogunk észrevenni, a dolgok azonban hamar rosszra fordulhatnak.

Indiára nagyon rossz dolgok várnak, mert Baba Vanga szerint akár 50 fok is lehet a hatalmas országban, a sáskainvázió elpusztítja majd a termést és soha nem látott éhínség sújtja majd a lakosságot.

Baba Vanga a World Trade Center tragédiáját is megjósolta – AFP PHOTO SETH MCALLISTER (Photo by SETH MCALLISTER / AFP)

Sok mindent megjósolt már

Baba Vanga azóta látja előre az eseményeket, miután 12 évesen elveszítette a látását. Még életében több követőre tett szert, és a hírek szerint Leonyid Brezsnyev is igénybe vette szolgálatait.

1989-ben a szeptember 11-i tragédiát is megjósolta: „Az amerikai testvérek elesnek, miután megtámadták őket az acélmadarak. A farkasok üvölteni fognak egy bokorban, és ártatlan vér fog csorogni.” – mondta jóval korábban, minthogy akár sejteni lehetett volna, hogy az ikertornyok leomlanak.

Azt is megjósolta, hogy 2017-re szétszakad Európa, ami ez így nem valósult meg, de ha a Brexitre gondolunk, akkor ez akár igaz is lehet, bár ez csak 2020-ban következett be.

Barack Obamát is látta állítólag, ugyanis megjövendölte, hogy Amerika 44. elnöke afroamerika lesz. Bár állította, ő lesz az első és az utolsó színes bőrű elnök.

 





Ezeket olvastad már?
„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Azt hittem, csak egy vicc” – 36 milliót ajánlottak az OnlyFans-modellnek

„Azt hittem, csak egy vicc” – 36 milliót ajánlottak az OnlyFans-modellnek

"Legalább 3 bérházat felújítok!"–Baranyi Krisztina ígérgetése teljes blama

"Legalább 3 bérházat felújítok!"–Baranyi Krisztina ígérgetése teljes blama

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás