
Így van most Soma, akinek a testén 25 ezer volt futott át –élet és halál között lebegett a fiú
Balesete után most Soma szeretne másokon segíteni.
Olyannyira jól sikerült a srácok bulija, hogy hajnalra szó szerint kivetkőztek magukból.
Láthatóan jól sikerült a francia fiatalok összeröffenése a minap, amiről egyik olvasónk egy hajnali képet is készített. Úgy tűnik, a srácok igencsak felhevült állapotba kerültek, hiszen némelyikük még a ruháitól is megvált. Meztelenségük egyáltalán nem hozta őket zavarba, ők lazán, pőrén táncikáltak tovább a nyílt utcán. Ahogy az a felvételen is jól látszik, a fiúknak a meztelenkedés óriási boldogságfaktort okozott, de az arra járó gyerekesek vagy idősek már közel sem biztos, hogy hasonló mámort éreztek a láttukra.
Persze az is lehet, hogy a Wesselényi utca környékén élők hozzászoktak a látványhoz, mert informátorunk szerint ezek a jelenetek szinte mindennaposak a VII. kerületben.

Ennek a kocsinak a gazdája sem lehetett felhőtlenül boldog, amikor reggel ráakadt az éjszaka hirdetőoszlopként használt autójára a Wesselényi és az Akácfa utca sarkán.


Balesete után most Soma szeretne másokon segíteni.

Április 8-án ünnepeljük a roma kultúra napját.

„Ha nem lett volna az autóbaleset, nem tudnám...”
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.