RETRO RÁDIÓ

Három covidos kismama is felébredt a kómából Szegeden, elképesztő a történetük





Végtelen hálával gondolnak a Szegedi Tudományegyetem kórházának dolgozó­ira azok a kismamák, akiknek életét műtüdőkezeléssel mentették meg. Egyikük, Baranyi Tímea a Borsnak elmondta: az orvosok, ápolók munkája nélkül nem lehetne most a szeretteivel. Sőt, az osztály dolgozói még arra is figyeltek, hogy ugyanabba az ágyba fektessék, ahol egy sorstársa sikeresen felgyógyult, nem csoda, ha ezt kabalaágynak is nevezik.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.05.
szívmelengető

Műtüdős kezeléssel mentettek meg három kismamát a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ orvosai és ápolói. Mindhárom esetben először császárral kivették a babákat, mert csak utána lehetett megkezdeni az életmentő kezelést – írja a Bors.

A kezelőorvos kiemelte: csapatmunka volt

Az egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet intenzív osztályának vezetője az esetek kapcsán kiemelte: a szakmai kihívás mellett egyszerre voltak lelkileg felemelőek és megterhelőek.

Csapatmunka volt, óriási örömként élte meg az osztályunk, hogy nemrég a harmadik, műtüdővel kezelt kismamát is hazaengedhettük – idézte fel a történteket dr. Babik Barna professzor az SZTE honlapján, aki azt is kiemelte: a siker titka a klinikák osztályainak és az OMSZ együttműködésében rejlett.

Tímea 106 napig volt élet-halál között

A harmadik kismama ta­valy decemberben ke­rült be a kórház­ba, és 106 nap után, már­ci­us végén engedték haza. Harmadik kislányával volt várandós, amikor elkapta a koronavírust. Rohamosan romlott az állapota, december 13-án megcsászározták, a babát egy pillanatra láthatta csak, majd mélyaltatásba helyezték, és rákapcsolták a műtüdőre.

Babik professzortól kezdve az összes ápolóig mindenki nagyon figyelmes volt. Abba az ágyba fektettek például, ahol előttem már egy covidos kismama meggyógyult. – mesélte a Borsnak Tímea. – Mindennap mosták a fogamat, megtörölték a hónaljamat, beszéltek hozzám, a pszichológus is sokat segített, volt, amikor aludtam, és ő magyar népmeséket olvasott fel. Babik professzor, miután kijöttem a kórházból, azóta is többször hívott. Nagyon figyeltek rám – sorolta tapasztalatait a kismama.

Rohamosan javult az állapota

Tímea azt mondja, a családja nem lottózik, mert ők az életben szerencsések, hiszen a tragédia ellenére él. Pedig voltak komoly mélypontok, kétszer megállt a szíve.

Február elején behívták a családomat, hogy búcsúzzanak el tőlem – folytatta. – Be is jöttek, s bár nincs rá orvosi magyarázat, onnantól rohamosan javulni kezdett az állapotom, nem sokkal később fel is ébresztettek a kómából. De a neheze csak ezután következett: komoly fájdalmakkal kellett megküzdenem. Volt azért olyan pillanat, amikor azt kívántam, bárcsak vége lenne – vagy így, vagy úgy.

Sorstársak tartották bennük a lelket

Tímea férje felkereste a másik két, korábban műtüdőre kapcsolt kismamát és Bányai Gábor képviselőt, aki szintén hónapokat töltött ezen a gépen. Ők tapasztalataikkal tartották a lelket a férfiban, majd ébredése után Tímeában is, hiszen mindannyian keresztülmentek ugyanezeken a megpróbáltatásokon. Tímea egy hónappal a hazajövetele után érzi azt, hogy lassan minden olyan lesz, mint a rémálom előtt.

Anyák napján már nem ketten, hanem hárman köszöntöttek fel. Noémit hónapokig nem láthattam a születése után, azt hiszem, ez volt a legnehezebb. De most mindent igyekszünk bepótolni.

„Hirtelen lett egy pár hónapos babám”

Bedő-Nagy Szilviát kétszer kellett visszahoznia a halálból a Semmelweis Egyetem orvosainak. A kismama 2020 novemberében nyolc hónapos terhesen fertőződött meg a koronavírussal, és pár óra leforgása alatt olyannyira leromlott az állapota, hogy rohammentő vitte kórházba, hogy azonnal mélyaltatásba helyezzék, már a császárt is így végezték el rajta, majd műtüdőre került. Öt hónap múlva térhetett csak haza. – Nincs meg a szülés élménye, ami egy édesanyának felejthetetlen, megismételhetetlen pillanat – mesélte Szilvi a Borsnak. – Nekem meg hirtelen lett egy pár hónapos kislányom. Az orvos mindennap elmondta, hogy szültem, már biztosan unta, meg segített pszichológus is, mert hónapok teltek el, amikor a karomba vehettem Napsugarat, akit eleinte meg sem tudtam tartani. Nagyon nehéz időszak volt.

István és a család nélkül nem ment volna

Tímea nem tud eléggé hálás lenni a férjének és a családjának. István gondoskodott a hosszú hetek alatt az ötéves Biankáról, a hároméves Lauráról és az újszülött Noémiról. Három órákat aludt, hogy a munka mellett el tudja látni a gyerekeket. – Excel-táblázatot készített, abban volt vezetve a beosztás, mikor ki van a lányokkal. De az egész család, sőt a falubeliek is segítettek, és segítenek a mai napig – mesélte Tímea a Borsnak.





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás