
Meztelen fotókkal követelt szexet diákjától a kívánós tanárnő – mégsem küldik börtönbe
Most született meg az ítélet.
Rippl-Rónai és Kádár Béla csodálatos festménye is újra visszatért hazánkba, így élőben is megcsodálhatjuk a történelmi műkincseket.
Ellátogattunk egy kiállításra, melyen olyan külföldi magánygyűjteményben lévő festményeket csodálhattunk meg, amik 110 éve nem jártak Magyarországon.
Kádár Béla egyik festményébe feltehetőleg egy kiállításon szeretett bele egy amerikai család, akik meg is vásárolták az alkotást. A festményről Kelen Anna művészettörténész beszélt:
„1928-ban saját kezűleg vitte ki hajóval az Egyesül Államokba, mert kapott egy kiállítási lehetőséget, egy meghívást, hogy a New York-i Brooklyn Múzeumban mutassa be a műveit”.
Rippl-Rónai József 1905-ben készült Enteriőr című festménye szintén látható a kiállításon.
„Ez egy lappangó, ismeretlen festmény volt, amely a Vajdaságban, ugyan annak a családnak a vagyonában, féltve őrzött kincseként őrizték, egészen 1995 óta. A feljegyzések alapján a tulajdonos személyesen Rippl-Rónaitól vásárolta ezt a festményt – tájékoztatott a művészettörténész, aki hozzátette, hogy a világoskék ruhás úriasszony feltehetőleg nem más, mint Márkus Emília a kor ünnepelt színésznője.
Elkészült a Metropol Nagy Budapesti Korrupciótérképe! Nézd meg, melyik kerületben mennyit loptak – kattints a milliárdokért!
Most született meg az ítélet.
A hatóságokat is megrázta, amit a helyszínen találtak.
A rendőrök tagadják a vádakat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.