RETRO RÁDIÓ

Segítséget várnak a rózsadombiak a halálos tűzvész áldozatainak megsegítéséért





Példátlan összefogással segítenek a rózsadombi lakosok a két héttel ezelőtti halálos tűzeset áldozatainak. A Tulipán utcai házban egy idős ember bennégett, egy pedig hajléktalanná vált.



Megosztás
Szerző: metropol
2022.04.30. 18:00
II. kerület Összefogás

Összefogtak a II. kerületi lakosok. Egy Facebook-csoportban szervezik Tulipán utcai halálos tűzvész életben maradt lakójának megsegítését és a ház helyreállítását. Az erre a célra létrehozott „A tulipán utcai ház megmentése” nevű nyilvános Facebook-csoportnak eddig 130 tagja van, azonban még mindig elkél a segítő kéz.

Csak az egyik lakó tudott kimenekülni a lángok közül

Ahogy arról a Mertopol beszámolt, április 17-én asárnap hajnali fél 2-kor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint kigyulladt egy családi ház a II. kerületi Tulipán utcában. A 200 négyzetméteres, kétszintes ház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett. 10 járművel 42 tűzoltó vonult a helyszínre, akik több oldalról kezdték oltani az épületet. Az oltást hátráltatta, hogy a tetőteret nehezen lehetett megközelíteni, illetve hogy az épületben és annak környezetében több gázpalack is volt. Az egyik felhasadt, öt másikat pedig a tűzoltók vittek ki, megelőzve, hogy felrobbanjanak. Hajnal háromnegyed 4-re sikerült a tűzoltóknak megfékezniük a lángokat. A családi házban két férfi élt, ám csak az egyikük tudott kimenekülni az épületből, a másikuk bennégett. Az épület teljesen lakhatatlanná vált, a túlélőt rokonok fogadták be.

A szerencsésen megmenekült férfi lánya, Barbara a csoport tagjainak köszönetet mondott az eddigi felajánlásokért:

„Sziasztok! Én vagyok Zoli bácsi kisebbik lánya. Elöször is nagyon köszönök Nektek mindent, elmondhatatlanul hálásak vagyunk Mindenkinek, aki bármilyen formában szeretne segíteni Édesapámnak. Ma eljött egy ismerős megnézni a házat (sajnos Ő is ugyanígy járt pár éve, leégett a házuk), mellesleg jelenleg ácsként dolgozik. Felajánlotta a segítségét, lebontaná a tetőt és az új tetőszerkezet elkészítését is vállalná.”





Ezeket olvastad már?
Ez lenne az igazi tél? Hatalmas szél csapott le az országra, de hó alig esik majd

Ez lenne az igazi tél? Hatalmas szél csapott le az országra, de hó alig esik majd

Pornót posztolt exéről bosszúból egy nő

Pornót posztolt exéről bosszúból egy nő

Sokkoló felismerés, férfi nemi szervet talált egy benzinkutas

Sokkoló felismerés, férfi nemi szervet talált egy benzinkutas

Több millió forint értékű szexjátékszert loptak el

Több millió forint értékű szexjátékszert loptak el

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás