
„Meghaltam egy tragikus balesetben: arra, amit ezután láttam, nincsenek szavak!”
A családja felét elvesztette a férfi.
Elütött egy rendőrt, majd elmenekült a helyszínről egy embercsempész szerda hajnalban Szegeden – közölte honlapján a rendőrség.
A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei szerdán fél öt előtt Szeged külterületén akartak ellenőrizni egy magyar rendszámú kisteherautót. A gépkocsi sofőrje azonban nem állt meg, és elütötte az egyik intézkedő rendőrt.
Az első adatok szerint a járőr nem sérült meg, de a rendőrség által közölt fényképek szerint az ütközéskor a furgon szélvédője betört.
A helyszíntől néhány kilométerre a sofőr kiugrott az autóból, majd elmenekült. A járműben a rendőrök 14 határsértőt találtak, akik közül tízen szír, négyen török állampolgárnak vallották magukat.
A sofőr keresését a rendőrök nagy erőkkel megkezdték, az adatgyűjtés és a tanúkutatás mellett nyomkövető kutyákat is indítottak, és elemzik a térfigyelő kamerák képeit is.
A családja felét elvesztette a férfi.
Az illető most szakértőhöz fordult tanácsért.
Mindenki ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.