Döbbenetes felvétel a vörös bolygóról, idegen lény testére bukkanhattak





Nagyon rápörögtek az internetezők a Mars-járó által készített felvételre. Sokan úgy vélik, ezzel bizonyítva is lett az ufók létezése.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.02.13.
idegen lények

A NASA egy éve küldte a Marsra a Perseverance nevű marsjárót, amely izgalmas felvételt készített. Az ufóhívők szúrtak ki rajta egy „lényt”, amely úgy néz ki, mintha egy sziklán feküdne. Az összeesküvés-elméletekben hívő Scott C. Waring szerint ez megdönthetetlen bizonyíték az idegenek létezésére.

Hozzátette, számításai szerint a lény körülbelül 30 centi magas lehet, bőre rózsaszínes. A hely körül, ahol pihen, lábnyomok is láthatók, illetve olyan, mintha szürke hátizsák lenne nála. Waring azt állítja, hogy az idegen alak „biztonságos távolságból” figyelte a marsjárót. A NASA egyelőre nem kommentálta a megfigyelést, ugyanakkor a kép felbontása nem is tesz lehetővé komoly találgatást.

A leginkább képzelőerőre hagyatkozó elmélet azért is érdekes az ufóhívők számára, mert sokak szerint az idegenek technológiája megkülönböztethetetlen lenne a varázslattól. A fegyverek, amelyekkel egy számunkra ismeretlen civilizáció rendelkezhet, egy szívdobbanás alatt elpusztíthatják az életet. Már amennyiben ezek a lények rossz szándékúak.





Ezeket olvastad már?
Felfüggesztették a lelkészt, lehet, mégsem öngyilkosság áll elhidegült felesége halála mögött

Felfüggesztették a lelkészt, lehet, mégsem öngyilkosság áll elhidegült felesége halála mögött

Ötméteres zuhanás után egy fémcső nyársalta fel a munkást, csoda, hogy túlélte – 18+-os fotó

Ötméteres zuhanás után egy fémcső nyársalta fel a munkást, csoda, hogy túlélte – 18+-os fotó

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás