
Gyermekgyilkosság: 30 évvel a bűntény után tartóztatták le az anyát
Döbbenetes részletek derült ki a tragédiáról.
„Mától érvényes az élelmiszerárstop, ahogy már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával egészen május 31-ig” – írta a közösségi oldalán megosztott posztjához a kormányszóvivő.
Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán megosztott videójában az élelmiszerárstop mellett a következőket mondta el:
„Az egész Európában drasztikusan emelkedő energiaárak az európai élelmiszerek árára is kihatnak. Amellett, hogy ez ellen az élelmiszerárstoppal védjük a magyar embereket, a kormány lehetővé tette azt is, hogy már hideg élelmiszer is vásárolható SZÉP-kártyával, egészen május 31-ig. Mivel a SZÉP-kártya zsebek közötti átjárhatóságát már tavaly áprilisban lehetővé tette a kormány, így élelmiszert is bármely zsebből: tehát nemcsak a vendéglátás, hanem a szálláshely és a szabadidő altszámláról is fizethetünk. Azok a munkavállalók tehát, akik rendelkeznek SZÉP-kártyával, azt már a napi élelmiszer-vásárláshoz is fel tudják használni” – közölte a kormányszóvivő.
Döbbenetes részletek derült ki a tragédiáról.
A kutatók már kifogytak a lehetséges magyarázatokból.
A nő most teljesen kétségbe van esve emiatt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.