
Rusvai Miklós elárulta: eddig biztosan velünk marad a járvány
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA virológus többek között arról beszélt, hogy a napokban tetőzik majd az áldozatok és lélegeztetőgépen lévők száma.
A szakemberek szerint továbbra is fontos felvenni a vakcinát. Rusvai Miklós arról is beszélt, hogy a napokban tetőzik majd az áldozatok és lélegeztetőgépen lévők száma. A TV2 riportjából kiderül, hogy az idősek közül már voltak, akik a negyedik oltást is felvették. Egy fiatal, aki az egészségügyben dolgozik elmondta, hogy nem csupán a betegség elkerülése motiválta, de nyáron nyugodtan szeretne nyaralni.
Eddig már közel 6 millió 400 ezren vették fel az oltást, ebből közel 3 millió 800 ezren már a harmadikat is megkapták. Rusvai Miklós elmondta, hogy a következő héten egyértelműen alacsonyabb értékeket vár, aki hozzátette: nyáron a járvány szünetelni fog. A legfontosabb természetesen most is, mihamarabb felvenni az ismétlőoltást.
Az erről szóló videót itt nézheted meg.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre