Alig két nap alatt halt bele a fertőzésbe az addig életvidám, élénk kislány, aki csak pár napot tölthetett együtt újszülött kistestvérével.
Hatalmas öröm után érte borzalmas csapás Jennifer és Adam Gravisst: néhány nappal azt követően, hogy megszületett rég várt második gyermekük, a koronavírus következtében elveszítették 7 éves kislányukat, Adalynt. A lány alig 72 órával azután halt bele a Covidba, hogy a tesztje pozitív lett - írja a People.
A játékos, energikus Knoxville-i kislány egyik reggel arra panaszkodott a szüleinek, hogy nem érzi jól magát, és hamar kiderült, hogy láza van, majd a Covid gyorsteszt is pozitív eredményt hozott. A szülők nem is engedték el így az iskolába Adalynt, viszont az állapota látszólag gyorsan javult, délután már kint játszott a kertben. Azonban a betegség váratlanul, egy pillanat alatt ledöntötte a lábáról: a kislány hamarosan már beszélni és járni sem tudott. A szülők azonnal kórházba vitték a kicsit, ahol szinte rögtön ECMO-ra rakták, annyira súlyos volt már az állapota.
Adalynnál súlyos szívizomgyulladás, szívgyulladás, továbbá egy ritka neurológiai állapot, az úgynevezett akut disszeminált encephalomyelitis (ADEM) lépett fel, a vírus megtámadta az agyát is. Az orvosok két napig küzdöttek az életéért, de hiába: Adalyn szervezete végül feladta a harcot.
A kislány nem volt beoltva, de minden higiéniai előírást betartottak az iskolában és a család otthonában is. Adalyn évek óta várt arra, hogy kistestvére szülessen, de csak pár napot tölthetett együtt a kis Ellával, mielőtt a vírus elragadta.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre