
Saját életét mentette meg a magánséf, az orvosok hazaküldték – valójában szörnyű betegség lapult testében
Így harcolt a betegség ellen. Példát mutat a magánséf.
Az amerikai különleges erők végeztek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjével, Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsivel Szíriában - jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök.
„Fegyveres erőink rátermettségének és bátorságának köszönhetően eltávolítottuk a harctérről az Iszlám Állam vezetőjét. A műveletből minden amerikai visszatért” - tudatta közleményében az amerikai elnök.
Mentőegységek szerint az északnyugat-szíriai rajtaütésben 13 ember halt meg. A rajtaütés a török határ közelében, Idlíb tartományban, Atme városának közelében történt.
Amerikai illetékesek szerint a terrorista vezető pokolgépet hozott működésbe a rajtaütés során, amely vele és családtagjaival is végzett, köztük nőkkel és gyerekekkel is.
John Kirby, a védelmi minisztérium szóvivője korábban arról beszélt, hogy a különleges erők sikeres terrorellenes akciót hajtottak végre, veszteségek nélkül.
Így harcolt a betegség ellen. Példát mutat a magánséf.
Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A férfi 29 éves volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.