
Íme Orbán Viktor beszéde a Háborúellenes Gyűlésen
Esztergomban mondott beszédet Orbán Viktor a Háborúellenes Gyűlésen.
Az omikron-variáns tünetei sok szempontból eltérnek a megszokott koronavírusos tünetektől.
A tavaly novemberben igazolt első megbetegedés óta világszerte rendkívül gyorsan terjed az omikron-variáns. A szakemberek azt már megállapították, hogy az omikron tünetei némiképp eltérnek az eddigi variánsokétól, most azonban az is kiderült, hogy nagyon különös tüneteket jelentkezhetnek a fertőzötteknél – írja a Mirror cikke alapján a Ripost.
Az Amerikai Infektológiai Központ (CDC) legújabb kutatásában állapította meg, hogy az omikronnal fertőzötteknél különös tünetek jelentkezhetnek elsősorban a bőrön, az ajkakon és a
körmön.
Ezek pedig az elszürkült, sápadt vagy esetleg kékülő bőr, és ugyanilyen elszíneződés jelentkezhet az ajkakon vagy a körmön. A szakértők azt javasolják mindenkinek, aki ezeket a tüneteket észleli, hogy azonnal forduljanak orvoshoz, mert ezek a súlyos oxigénhiány tünetei is lehetnek, így nem érdemes otthon várni, mert az állapot hirtelen rosszabbra fordulhat.

Esztergomban mondott beszédet Orbán Viktor a Háborúellenes Gyűlésen.

Most már el sem tudja képzelni nélküle az életét.

Hernádi Ádám polgármester szenvedélyes beszédben sorolta a város eredményeit, méltatta a kormány támogatását.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.