
"Azt mondták, csak túl sokat aggódok kismamaként: most a gyermekem nem éri meg a 3 éves kort"
Laura az első pillanattól érezte, hogy valami nincs rendben.
A Váci út 12. házszámú társasház harmadik emeleti teraszának korlátja szakad ki, ahonnan a nő lezuhant.
A Metropol helyszíni tudósítója elmondta, hogy az FKF munkatársai eltakarították a romokat, már csak a felfestés nyomai látszanak a járdán.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az eset Budapest XIII. kerületében, egy Váci úti társasházban történt. A nő a járdára zuhant és a helyszínen életét vesztette.
„Ennyit ér egy emberélet, megdöbbentő, hogy ilyen házakban élnek Budapesten” - mondta a lakásban élő gondnok a Metropol munkatársának. A házmester azt is elmondta, hogy a katasztrófa hajnali 3-kor történt.
A tragédia melletti ház másik lakója arról beszélt, hogy az ő folyosójukról egy hatalmas tömb szakadt le korábban, azt is elmondta, hiába szóltak az illetékeseknek, nem csináltak semmit.
A helyszínen lévő bolt kirakata pókhálósra tört, egyenlőre nem tudni, mitől, valószínű, hogy az erkély egy része pattant neki az ablaknak.
Laura az első pillanattól érezte, hogy valami nincs rendben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.