
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFellélegezhetnek a VII. kerületiek: a rendőrök nemcsak elkapták azt a tolvajt, de most már bíróság elé is áll.
Tavaly egy akkor még ismeretlen betörő mániákusan kizárólag a műszaki cikkekre utazott: mindegy volt, hogy laptop, fényképezőgép, hangfal vagy tablet, vitt mindent, amit látott és amit elbírt magával. A gyanú szerint a 32 éves férfi tavaly május végén öt erzsébetvárosi lakásba is betört, ahonnan mindenféle műszaki cikket vitt magával, majd azokat lakóhelyén elrejtette.
A VII. kerületi nyomozók az eljárás során beszerzett adatok alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit elfogtak a lakásán és szerencsére megtalálták nála a lopott műszaki cikkeket is. B. Zoltánt a lopások miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.
Az erzsébetvárosi rendőrök most befejezték a nyomozást az ügyben, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.


Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.