
A kalaptűtől a trapéznadrágig: Tavaszi galéria a múlt századi Budapestről!
Pesti tavasz a dzsentri-világtól a gulyáskommunizmusig!
A multimilliomos család legfiatalabb tagja 6 éves korában kapta meg első kastélyát, és „kezdő autójának” egy Bentley-t vettek neki.
A nigériai Lagosból származó Mompha Junior életmódjára szokás azt mondani, hogy csak megszületnie volt nehéz. Édesapja ugyanis az ország egyik leggazdagabb embere, és nem mellékesen multimilliárdos, aki a vagyonát pénzváltók üzemeltetéséből szerezte, majd befektetéssel kezdett el foglalkozni.
Kicsi fia pedig élvezi ennek minden előnyét. Csupán hatéves volt, amikor kapott egy saját kastélyt, most pedig 9 évesen már egy Bentley büszke tulajdonosa lett - írja a The Sun.
Utazásait magánrepülőgépen élvezi, ruhái között pedig a legdrágább márkákat fedezhetjük fel. A problémája csupán annyi, hogy túl fiatal még autót vezetni, és még alacsony is ahhoz, hogy elérje a pedálokat. Azonban ez nem akadályozza meg abban, hogy az interneten posztoljon mesés gazdagságáról.
Az édesapa, Ismailia Mustapha, Mompha néven Instagram-celebként is tevékenykedik, polgárpukkasztó fotókat tölt fel, amiken pénzzel a kezében vagy éppen 7 csillagos szállodában pózolva látható.

Pesti tavasz a dzsentri-világtól a gulyáskommunizmusig!

Valójában ritka betegségben szenved a fiatal lány.

Négy bolygó együttállása figyelhető meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.