
„Nem félek a haláltól” – szívszorító részleteket osztott meg a hospice ápoló
Megindító történeteket osztott meg a bennfentes.
A nő úgy érezte, jól esne neki, ha egy kicsit egyedül lehetne. Ahelyett, hogy ezt elmondta volna férjének, nagy galibát okozott.
A 22 éves dél-dakotai nő úgy oldotta meg a távollétet, hogy eljátszotta saját elrablását. A nő egy este rémülten hívta férjét azzal, hogy a munkahelyén, egy pizzériában, fegyveresek jelentek meg, akik pénz kérnek tőle. A férfi a hírek szerint furcsa zajokat is hallott a vonal végéről, majd a hívás megszakadt.
Ezután a férfitől SMS-ben követeltek váltságdíjat feleségéért – másnapig lett volna ideje pénzt szerezni, hogy ne essen bántódása kedvesének. A nő egyik kollégája is kapott ilyen üzenetet, amelyben meg is fenyegették, hogy a túsznak baja esik, ha szól a rendőrségnek. Végül mindketten értesítették a hatóságokat.
A rendőrök be tudták mérni a telefont, amelyről az üzenetek érkeztek, így a közeli városban lévő helyszínen kommandósok jelentek meg. A nőt egy férfi társaságában találták meg, egy autóban ültek. Először azt állította, hogy a fegyveresek elvették tőle a telefont, majd távoztak, később azonban beismerte, hogy megrendezte saját elrablását. A nő ellen most vádat emeltek.
Megindító történeteket osztott meg a bennfentes.
Ezek a csillagjegyek jobb, ha megbékélnek a választással.
Mindkét mentős megsérült a balesetben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.