
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKét hároméves és két négyéves kisfiú a londoni háztűz áldozata, egy 27 éves nőt vettek őrizetbe a hatóságok.
A londoni Suttonban kigyulladt egy ház, ahova több mint 60 tűzoltó érkezett. Az égő épületből 4 gyermeket hoztak ki, akiket azonnal megpróbáltak újraéleszteni, de már nem tudtak segíteni rajtuk – írta meg a Daily Star.
A két ikerpár halála miatt egy 27 éves nőt tartóztattak le, akit a gyermekek elhanyagolásával vádoltak meg.
A négy kisfiút kedves és boldog gyereknek írták le a megtört szomszédok.
„Jól ismerem a családot, szívszorító, ami történt. Hallottam, hogy a szomszédok kiabálnak, kinéztem az ablakon, és ekkor láttam meg, hogy a ház hátsó része ég” – mondta az egyik szomszéd.
A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen, a szakemberek megkezdték a vizsgálatokat.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.