Elképesztő botrány lesz ebből: oltási igazolások ezreit hamisították egy koronavírus-tesztlaborban Svájcban





A tetteseket akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve pénzbüntetéssel sújthatják. Azok sem ússzák meg,akik nagy összegeket fizettek a hamis igazolásokért, ők sőlyos pénzbírságot kaphatnak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.12.24.
Elképesztő

Okirathamisítás gyanúja miatt indult nyomozás magánkézben lévő koronavírus-tesztközpontok munkatársai ellen. Az elkövetők foglalkozásuk keretében hozzáférhettek az oltási igazolványok kiállítására használt országos rendszerhez, és így több mint nyolcezer hamis igazolást állíthattak ki.

A tetteseket öt évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve pénzbüntetéssel sújthatják. Azok sem ússzák meg,akik nagy összegeket fizettek a hamis igazolásokért, ők sőlyos pénzbírságot kaphatnak.

Sankt Gallen kanton vezetése egyben hangsúlyozta, hogy az illegálisan kiállított igazolásokat érvénytelenítik.

Sankt Gallen 61 százalékos átoltottsággal a svájci kantonok között az utolsók között van. Az alpesi országban az átoltottság aránya nagyjából 67 százalék. A 8,6 millió lakosú országban a járvány kitörése óta 1 227 395 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 056-an hunytak el a kórban.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás