
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolBizonyítékok vannak arra, hogy Jakab Péter és a kamulakás tulajdonosa régi jó barátok. A Jobbik elnöke lebukott, hogyan csal az Országgyűlés által neki bérelt lakással. Bár azt nyilatkozta, nem ismeri a tulajt, kiderült, hogy hazudik!
Mint ismeretes, a Jobbik két vezető politikusa kereste meg a Bors szerkesztőségét leleplező dokumentumokkal arról, hogy a pártelnök hogyan csal az Országgyűlés által neki bérelt lakással. Csak látszólag bérli, azt kiadták egy harmadik személynek, hogy dupla pénzt vágjanak zsebre.
Jakab Péter ezután nyilatkozatban tagadta, hogy egyáltalán ismerné a kamu lakás bérbeadóját. Szó szerint ezt mondta a Blikknek: „a lakás tulajdonosa nem ismerősöm, tudtommal budapesti lakos.”

A Bors újságírói ezután lekérték annak a lakásnak a tulajdoni lapját, amelyet Budapesten, a XI kerületben, a Fraknó utcában bérel az Országgyűlés Hivatala, évi közel 3 millió forintért.

A hivatalos dokumentum szerint a lakás tulajdonosa K. Emese, aki Miskolcon az Eper utcában lakik. Márpedig az Eper utca alig 3 percre van Jakab Péter miskolci otthonától.
A Bors munkatársai a helyszínen is ellenőrizték mindezt, bárki elsétálhat 2-3 perc alatt Jakab Pétertől a lakás tulajdonosának otthonáig.
Hogy a Jobbik elnöke és a kamulakás tulajdonosa, valamint családjaik régi jó barátok, azt Facebook-bejegyzések, fotók, posztok tucatjai is bizonyítják. Ezeket a dokumentumokat a Bors munkatársai lementették és ügyvédi letétbe helyezték, ha a perrel fenyegetőző Jakab Péter továbbra is hazudik.
Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa azt írta Facebook-oldalán, hogy a lakhatási támogatással való csalás bevett dolog a Jobbikban.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.