Titkos megszállás! Elárulták a tudósok, mióta élnek köztünk a földönkívüliek





Egy felmérés szerint az angolok többsége úgy gondolja, hogy már rég meglátogattak minket az idegenek. Furcsa módon a kutatók is egyetértenek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.14.
UFO észlelés

A Daily Star által készített felmérés alapján az Egyesült Királyságban élők 64 százaléka úgy gondolja, hogy már régóta itt élnek köztünk az idegen lények -olvasható a brit hírlapon.

Fotó: shutterstock

Ami még érdekesebb, hogy szerintük azért nem tudunk róla, mert azok emberi alakot öltöttek. Ebben számos tudós is egyetért.

Nagy Britannia első űrhajósa, Helen Sharman úgy véli, hogy az idegen lények nagy eséllyel köztünk élnek, azért, hogy tanulmányozzák az emberiséget. „Lehetséges, hogy most is itt vannak, csak nem látjuk őket” -nyilatkozta a vegyész-mérnök a The Guardiannek adott interjújában.

Ezzel Luis Elizondo, volt Pentagon-tiszt is teljes mértékben egyetért. A New York Timesnak nyilatkozva elmondta, hogy az amerikai katonai személyzet által észlelt azonosítatlan légi jelenségek sokkal fejlettebbek, mint bármely ember által ismerttechnológia. „Valami olyasmit láttunk az égben, ami nem felelt meg sem az Amerikai, sem bármilyen külföldi szabvány repülőgépnek” -mondta Elizondo, aki hozzátette, hogy a repülő tárgy úgy mozgott, hogy arra egy ember által készített gép nem lenne képes.

A témában megszólalt Andrew Fraknoi, a San Francisco-i egyetem csillagász professzora is. „Az űr végtelen. Elképzelhetetlen, hogy ne legyen rajtunk kívül más életforma a galaxisban. Szerintem itt vannak, csak nem látjuk őket. Úgy néznek ki mint te, vagy én ” -osztotta meg véleményét.

Hogy mi az igazság? Egyszer talán kiderül. Addig mi türelmesen várunk...





Ezeket olvastad már?
„Egy földönkívüli megmentette az életünket” – Állítja a nő: sikerült a telepatikus segítségkérés

„Egy földönkívüli megmentette az életünket” – Állítja a nő: sikerült a telepatikus segítségkérés

A héten ezen a napon várható a mélypont az időjárásban, még te is fázni fogsz!

A héten ezen a napon várható a mélypont az időjárásban, még te is fázni fogsz!

Ilyen cuki kutyákat még nem láttál, Lázár séf különleges fogásokkal kényeztette őket – Képgaléria

Ilyen cuki kutyákat még nem láttál, Lázár séf különleges fogásokkal kényeztette őket – Képgaléria

Dráma a XX. kerületben: valószínűleg vezetés közben lett rosszul a busszal ütköző sofőr

Dráma a XX. kerületben: valószínűleg vezetés közben lett rosszul a busszal ütköző sofőr

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás