
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolElsírta magát a bíróságon annak az üzletembernek a felesége, aki a halálos repülést szervezte, amelyben Emiliano Sala futballista életét vesztette.
A két évvel ezelőtti, egész világot megrázó szerencsétlenségben a világhírű argentin labdarúgó, Emiliano Sala és a gép pilótája vesztette életét.
Az ügy kapcsán most elítélt 67 éves David Henderson maga is pilóta volt. A végzetes napon is ő vezette volna a sztárlabdarúgót szállító kisrepülőgépet. Ő azonban ekkor Párizsban nyaralt feleségével, Debbie-vel, így felbérelte a balesetben szintén elhunyt Ibbotsont annak ellenére, hogy az nem rendelkezett kereskedelmi pilótaengedéllyel, nem repülhetett volna éjszaka és lejárt a jogosítványa az egyhajtóműves Piper Malibu típusú repülőgép vezetésére. Ráadásul a most elítélt skót játékosügynöknek nem volt légi üzemeltetői engedélye, így törvényesen nem vehetett volna fel pénzt az utazásokért.
Az elhunyt 28 éves csatár, akit 15 millió fontért igazolt le a Cardiff City, éppen új állomáshelyére tartott 2019-ben, amikor repülőgépe vízbe zuhant a La Manche csatorna fölött. A most elítélt üzletember, Henderson, miután megtudta, hogy a gép lezuhant, sms-t írt számos barátjának és kollégájának, és felszólította őket, hogy hallgassanak az ügyben.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.