
Nincs több remény: Megtalálták az eltűnt kislányt, halálra gázolták
Január óta keresték a kislányt.
A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést korábban, és amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.
Budai Gyula az MTI-nek szerdán elmondta: a nyomozóiroda arról tájékoztatta, hogy múlt héten beadott feljelentése nyomán elrendelték a nyomozást.
A kormánypárti képviselő felidézte: befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután a sajtóban megjelent egy titokban rögzített felvétel, amelyen két férfi egy fővárosi telek megszerzéséről beszél.
Hozzátette: a sajtó feltárta, hogy a XII. kerületben egy ipari területről van szó, amelyet a Grébics Ingatlan Zrt. vásárolt meg bruttó 101 millió forintért a Fővárosi Önkormányzattól.
Budai Gyula közölte: a hangfelvétel és a sajtóban megjelent információk alapján megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek hivatalos személyt befolyásoltak, amikor elmentek a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. épületébe, és megállapodtak egy ott dolgozó ügyintézővel, hogy segítsen megnyerni egy pályázatot, valamint ezért a segítségért kétmillió forint „előleget” is elkértek.
Budai Gyula beszámolt arról is: a feljelentéséhez csatolta az ügyben napvilágot látott sajtóhíreket is, amelyek szerint a feljelentésben szereplő ingatlan adásvételében fontos szerepet játszott az a Berki Zsolt, akinek a neve a Városháza feltételezett eladásával kapcsolatban is szóba került.

Január óta keresték a kislányt.

Jól megtervezett akció, óriási siker.

Ukrajna meg akarja buktatni a nemzeti magyar kormányt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.