
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA harmadik negyedévben jelentős toborzási hullámba kezdett a hazai munkaerőpiac, a cégek intenzív munkaerő-felvételbe kezdtek, a nyár folyamán minden eddiginél több állást hirdettek meg.
Magyarország vezető állásportálja, a Profession.hu saját adatbázisa alapján negyedévente jelentést készít a hazai munkaerőpiac állapotáról. Az országos kutatás azt mutatta meg, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest 86 százalékos növekedés történt a feladott hirdetések számát tekintve; a legdinamikusabb növekedést Zala megyében mérték, utána Vas és Veszprém megye következett a sorban. Ezeken a területeken az álláshirdetéseknél 252, 141 és 108 százalékos emelkedés volt megfigyelhető tavaly óta, de nem sokkal marad el az első háromtól Heves, Baranya, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun sem, ahol szintén kimagasló, 96% fölötti volt a fejlődés mértéke. Csökkenés az ország egyetlen megyéjében sem volt tapasztalható: a kevesebb hirdetést feladó Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye is 40-50 százalékkal meghaladta az előző évi eredményeket.


Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.