
Szörnyű haláltusát élt át a csecsemő, anyja közben táncolós videót készített
Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.
A bizarr balesetet szenvedett nő történetének elmondásával másokat akar megóvni a hasonló balesetektől.
Egy szobafelújítás alkalmával dobott ki a kertbe segítőjével egy feleslegessé vált ruhásszekrényt Louise Chadwick. Később úgy döntöttek, nem bíbelődnek sokat, a többször használt módszerhez fordulnak, és elégetik a limlomot. Louise el is ment, hogy benzint öntsön a bútorra, de nem tudta, hogy partnerének már sikerült meggyújtania a tüzet, és már az egész szekrény lángokban áll. Így amikor visszaért a teli benzines kannával, ijedtében a földre ejtette a kezéből a gallont. Ekkor újabb szerencsétlenség történt, Louise megcsúszott, a hátára zuhant, és beleesett a benzinbe – számolt be a tragédiáról a Mirror.
Pillanatok alatt borult lángba a nő egész alsó teste és az égő benzintől átáztatott ruhái. A nő sokkos állapotba került.
„Minden olyan gyorsan történt. Éreztem, ahogy a forróság villámgyorsan az arcomhoz közelít, de nem tudtam mit tenni. Úgy éreztem, mintha egy életen át égtem volna, és megvallom őszintén, azt hittem, hogy így fog véget érni az életem” – emlékezett vissza a rémületes percekre a nő.
Végül lányának sikerült eloltania égő anyja ruháit. A kínok azonban nem enyhültek ezek után sem, hiszen a kétgyermekes anyuka harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a lábszárán, a combján, a lábfején, a karján, a kezén és a törzs alsó részén, ezért bőrátültetésre szorult. Sérülései miatt mentőhelikopterrel szállították kórházba, és a következő két hetet intenzív osztályon töltötte.
Több mint egy évbe telt, mire a nő égési sérülései begyógyultak, de a rajta lévő hegek mind fizikailag, mind lelkileg örökre vele maradnak. Ráadásul nem sokkal a baleset után Louise-nál PTSD-t diagnosztizáltak, amelyet a mindennapi tevékenységek, például az autó benzinnel való feltöltése válthat ki. És azóta emellett extrém fóbiája is van mindenféle nyílt lángtól – így a tűzijáték és a tűzgyújtás mind-mind igen rémisztő alkalom számára.
„Számtalan rémálmom volt, amikor arra ébredtem, hogy égek, és a gyerekeimnek be kellett jönniük, hogy megnyugtassanak. Az évek során rettegtem a tűzijátéktól, de most van egy unokám, és nem akarok lemaradni gyermekkorának fontos részeiről”. Elmondta azt is, hogy azért adta közre történetét, hogy a tűzbiztonságra figyelmeztessen mindenkit, mert az ő története a bizonyíték arra, hogy milyen könnyen tragédiával végződhetnek a dolgok.
„Azt akarom, hogy az emberek felismerjék a máglyagyújtással kapcsolatos veszélyeket, és azt, hogy a dolgok milyen gyorsan elromolhatnak. Ellenségemnek sem kívánom, ami velem történt.

Komoly bántalmazásnak tették ki előtte.

Így nézett ki Orbán Viktor országjárásának egri állomása.

Társa nemcsak követelőző, de akaratos is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.